ESET Online súgó

Keresés Magyar

Sütikre vonatkozó irányelvek

Hatályos 2022. október 26-től

A jelen Sütikre vonatkozó irányelvek olyan webhely számára jött létre, amelyet az ESET spol. s r.o. vagy bármely leányvállalata vagy partnere üzemeltet, amelyek mindegyike külön jogi személy, és amelyekre az „ESET” vagy a „Mi” szóval hivatkozunk a jelen Sütikre vonatkozó irányelvekben. Mivel webhelyeinken úgynevezett „sütiket” és hasonló technológiákat használunk, szeretnénk tisztázni a használatuk módját, hogy minden látogatónk megalapozott döntést hozhasson saját eszközével kapcsolatban. A jelen Sütikre vonatkozó irányelvek kifejezetten a sütikről szólnak.

Mik a sütik?

A sütik olyan kis méretű szöveges fájlok, amelyek elhelyezhetők a böngészőjében, amikor meglátogat egy webhelyet, majd később beolvashatók, amikor újra meglátogatja az adott webhelyet. A sütikben tárolt ilyen jellegű információk Önről, az eszközéről vagy a preferenciáiról szólhatnak, és általában nem alkalmasak az Ön közvetlen beazonosítására. Néhány sütire azért van szükség, hogy egy webhely vagy egy adott szolgáltatás megfelelően tudjon működni és megfelelő szintű biztonságot nyújtson. Némely sütit egyéb célokra is fel lehet használni, pl. a webhely személyre szabására, a webhely forgalmának elemzésére, illetve termékek vagy szolgáltatások online reklámozására. Rendeltetésük szerint kategorizáltuk az összes sütit, és erről Az általunk használt sütik kategóriái című részben tájékozódhat. A jelen webhely által használt sütik című részben felsoroljuk a jelen webhely által használt egyedi sütiket, és bővebb információkat nyújtunk róluk, beleértve a lejáratukat és azt, hogy mire használjuk őket.

A sütik típusai

A következő szakaszokban különbséget teszünk az ESET által beállított „első féltől származó sütik” és az ESET partnerei által beállított „harmadik féltől származó sütik” között. Partnereink harmadik félnek minősülnek, akik bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak nekünk a webhelyünkhöz, általában analitikai vagy marketinges szolgáltatásokat. Ezenkívül megkülönböztetjük a „munkamenetes” sütiket is, amelyeket csak a felhasználói böngésző által a webhelyünkön töltött munkamenet idejére tárolunk, és a „tartós” sütiket, amelyeket hosszabb ideig tárolunk az alábbiak szerint, és ezért akkor is beolvashatók, ha a felhasználó úgy dönt, hogy újra meglátogatja webhelyünket. A harmadik féltől származó sütik beállításai harmadik felek ellenőrzése alatt állnak.

Az általunk használt sütik kategóriái

Alapvető sütik. Ezek az első féltől származó sütik webhelyünk védelmének biztosításához és az Ön által igényelt szolgáltatások működtetéséhez szükségesek. Általában az Ön által végzett tevékenységek alapján állítjuk be őket, hogy ezáltal lehetővé tegyük bizonyos funkciók használatát, például a sütibeállításokra való emlékezést, a bejelentkezést vagy tételek megőrzését a kosárban. Ezeket a sütiket nem lehet kikapcsolni. Ha úgy dönt, hogy blokkolja őket a böngészőjén keresztül, akkor ez befolyásolhatja a webhely működését.

Alapvető analitikai sütik. Ezek az első féltől származó sütik lehetővé teszik számunkra, hogy megmérjük a látogatók/felhasználók számát a webhelyünkön. Megosztunk néhány nem érzékeny összegyűjtött adatot (például az országot, böngészőt és eszköztípust, IP-címet anonimizálva a három utolsó számjegyet és az adott webhelyen egyedi felhasználói sütiazonosítót) megbízható partnereinkkel, hogy összesített használati és teljesítménybeli statisztikákat hozzunk létre. Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy alapvető betekintést nyerjünk webhelyünk forgalmába és kampányunk teljesítményébe. Mivel ezeknek a sütiknek a használatával csak alacsony szintű elemzések végezhetők, és mivel nem teszik lehetővé a weboldalunk látogatóinak webhelyek közötti nyomonkövetését vagy profilalkotását, alapértelmezés szerint aktívak a böngészőben, kivéve akkor, ha úgy dönt, hogy kikapcsolja őket. Ha kikapcsolja őket, akkor csak korlátozott lehetőségünk lesz webhelyünk vagy kampányunk teljesítményének figyelemmel kísérésére.

Fejlett analitikai sütik. Ezek az első és harmadik féltől származó sütik abban segítenek, hogy betekintést nyerjünk a webhelyünkkel és az egyes szolgáltatásainkkal végzett interakcióba azáltal, hogy adatkészleteinketet harmadik féltől származó eszközök adatai töltik meg. Webhelyünk, szolgáltatásaink és a felhasználói élmény fejlesztésére, hibák vagy egyéb problémák felkutatására és elhárítására, valamint kampányaink hatékonyságának kiértékelésére használjuk őket. Ezeket a sütiket csak akkor tárolja a böngészője, ha ebbe beleegyezését adja. Ha úgy dönt, hogy nem ad hozzájárulást az analitikai sütikhez, akkor csak nagyon korlátozott lehetőségünk lesz arra, hogy figyelemmel kísérjük webhelyünk vagy kampányunk teljesítményét.

Marketing sütik. Ezek a harmadik féltől származó sütik lehetővé teszik marketingpartnereink számára, hogy nyomon kövessék az Ön tevékenységét a webhelyünkön, például amikor letölti vagy megvásárolja termékünket. Az ilyen adatok ezután összekapcsolódnak az Önre vonatkozó egyéb adatokkal, így létrejön egy profil az Ön érdeklődési köreivel kapcsolatban, aminek eredményeképpen relevánsabb célzott hirdetések jelennek meg más webhelyeken. A marketinges sütiket csak akkor tárolja a böngészője, ha ebbe beleegyezését adja. Ha úgy dönt, hogy nem adja beleegyezését, az Ön számára megjelenített online hirdetések kevésbé lesznek az igényeire vagy preferenciáira szabva.

A jelen webhely által használt sütik

Alapvető sütik

Süti neve

A süti lejárata

Tartomány

Szolgáltató

A süti kategóriája

A süti rendeltetése

eset_cookie-bar

1 év

.eset.com

ESET

Alapvető

Ez a süti információkat tárol a webhely által használt sütik kategóriáiról és arról, hogy a látogatók megadták vagy visszavonták az egyes kategóriák használatához szükséges hozzájárulásukat. Ez lehetővé teszi a webhelytulajdonosok számára a sütik beállításának megakadályozását az egyes kategóriákban a felhasználó böngészőjében, ha a felhasználó nem adott hozzájárulást. A süti szokásos élettartama egy év, így a webhely emlékezik a visszatérő látogatók beállításaira. Nem tartalmaz olyan információt, amely alapján beazonosító lenne a webhely látogatója.

help_mode

1 hónap

help.eset.com, support-eol.eset.com

ESET

Alapvető

Alapértelmezés szerint a webhely színösszeállítása az operációs rendszer beállításai alapján kerül kiválasztásra. Ez a süti felülírja az alapértelmezett beállításokat, és menti a színösszeállítást (normál mód vagy sötét mód).

SiteLanguage

5 év

support.eset.com, support-eol.eset.com

ESET

Alapvető

Ez a süti nyomon követi a megjelenített nyelv felhasználói beállítását.

XSRF-TOKEN

Munkamenet

support.eset.com, support-eol.eset.com

ESET

Alapvető

Ez a token annak ellenőrzésére szolgál, hogy az aktuális felhasználó adja-e le a kéréseket az alkalmazásnak.

eset_kb_session

Munkamenet

support.eset.com, support-eol.eset.com

ESET

Alapvető

Ez a süti a munkamenet aktuális adatait tárolja.

Alapvető analitikai sütik

Süti neve

A süti lejárata

Tartomány

Szolgáltató

A süti rendeltetése

_gat_***

1 perc

.eset.com

Google LLC

A Google Analytics állítja be a kérelmi arány szabályozásához.

_gid

1 nap

.eset.com

Google LLC

Egy egyedi azonosítót regisztrál a webhelylátogató vonatkozásában – nyomon követi, hogy a látogató hogyan használja a webhelyet. Az adatokat statisztikákhoz használják.

_ga

2 év

.eset.com

Google LLC

Egy egyedi azonosítót regisztrál a webhelylátogató vonatkozásában – nyomon követi, hogy a látogató hogyan használja a webhelyet. Az adatokat statisztikákhoz használják.

_ga_***

2 év

.eset.com

Google LLC

Ez a süti egy egyedi azonosítót tárol a webhelylátogató vonatkozásában – nyomon követi, hogy a látogató hogyan használja a webhelyet. Az adatokat statisztikákhoz használják.

Fejlett analitikai sütik

Süti neve

A süti lejárata

Tartomány

Szolgáltató

A süti rendeltetése

_hjSessionUser_{site_id}

1 év

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, amikor a felhasználó először érkezik egy oldalra, fenntartja a Hotjar felhasználói azonosítót, amely egyedi az adott webhelyen, és biztosítja, hogy az adott webhelyen tett későbbi látogatásokból származó adatok ugyanahhoz a felhasználói azonosítóhoz legyenek hozzárendelve.

_hjid

1 év

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, amikor a felhasználó először érkezik egy oldalra, fenntartja a Hotjar felhasználói azonosítót, amely egyedi az adott webhelyen, és biztosítja, hogy az adott webhelyen tett későbbi látogatásokból származó adatok ugyanahhoz a felhasználói azonosítóhoz legyenek hozzárendelve.

_hjFirstSeen

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, és az új felhasználók első munkamenetét azonosítja be. A Felvétel szűrők használják új felhasználói munkamenetek beazonosítására.

_hjUserAttributesHash

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. A Hotjar Identify API-n keresztül küldött felhasználói attribútumok a gyorsítótárba kerülnek a munkamenet időtartama alatt. Lehetővé teszi számunkra annak megállapítását, hogy mikor változott meg egy attribútum, és frissíteni kell-e.

_hjCachedUserAttributes

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, és a Hotjar Identify API-n keresztül küldött felhasználói attribútumokat tárolja, amikor a felhasználó nincs a mintában. Az összegyűjtött attribútumok csak akkor lesznek mentve a Hotjar-szerverekre, ha a felhasználó interakcióba lép egy Hotjar Visszajelzés eszközzel. A süti használatban van attól függetlenül, hogy rendelkezésre áll-e Visszajelzés eszköz.

_hjViewportId

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, és a felhasználói nézőpont részleteit tárolja, például a méretet és a kiterjedést.

_hjSession_{site_id}

30 perc

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, és az aktuális munkamenet-adatokat tárolja. Lehetővé teszi, hogy a munkamenetablakban lévő későbbi kérelmek ugyanahhoz a munkamenethez legyenek hozzárendelve.

_hjSessionTooLarge

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be, és a következtében a Hotjar leállítja az adatgyűjtést, ha egy munkamenet túl naggyá válik.

Automatikusan meghatározza a WebSocket szervertől érkező jel alapján, hogy a munkamenet mérete meghaladja-e a határértéket.

_hjSessionRejected

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Ha jelen van, az „1” értékre áll a felhasználó munkamenetének időtartamára, amikor a Hotjar a szerver túlterhelése miatt elutasította a munkamenet csatlakozását a WebSocket rendszerünkhöz. Rendkívül ritka helyzetekben alkalmazzák a súlyos teljesítményproblémák megelőzésére.

_hjSessionResumed

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Akkor állítja be, ha a munkamenet/felvétel újra csatlakozik a Hotjar-szerverekhez a kapcsolat megszakadása után.

_hjLocalStorageTest

100 ms alatt

.eset.com

Hotjar Ltd

Ellenőrzi, hogy a Hotjar követőkód használhatja-e a helyi tárhelyet. Ha igen, akkor az 1 érték lesz beállítva. A _hjlocalStorageTest sütiben tárolt adatoknak nincs lejárati ideje, de a létrehozása után szinte azonnal törlődik.

_hjIncludedInPageviewSample

30 perc

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Azt határozza meg, hogy a felhasználó szerepel-e a webhely napi oldalmegtekintési korlátja által meghatározott adatmintavételben.

_hjIncludedInSessionSample

30 perc

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Azt határozza meg, hogy a felhasználó szerepel-e a webhely napi munkamenetkorlátja által meghatározott adatmintavételben.

_hjAbsoluteSessionInProgress

30 perc

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. A felhasználó első oldalmegtekintési munkamenetének észlelésére szolgál.

_hjTLDTest

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Megpróbáljuk tárolni a _hjTLDTest sütit különböző URL-szubsztring alternatívákhoz, amíg végül ez nem sikerül. Lehetővé teszi számunkra, hogy megpróbáljuk meghatározni a legáltalánosabb sütielérési útvonalat az oldal állomásneve helyett. Ez azt jelenti, hogy a sütik megoszthatók aldomainek között (adott esetben). Az ellenőrzés után a süti eltávolításra kerül.

_hjRecordingEnabled

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Akkor állítja be, amikor egy felvétel elindul. Akkor lesz beolvasva, amikor a Felvétel modul inicializálódik annak megállapítására, hogy a felhasználó már részt vesz-e a felvételben egy adott munkamenetben.

_hjRecordingLastActivity

Munkamenet

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. A munkamenet-tárolóban van beállítva a sütikkel szemben. Akkor frissül, amikor a felhasználói felvétel elindul, és amikor az adatokat a WebSocket továbbítja (a felhasználó olyan műveletet hajt végre, amelyet a Hotjar rögzít).

_hjClosedSurveyInvites

1 év

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Akkor állítja be, ha a felhasználó interakcióba lép egy felmérésre meghívó külső hivatkozással a párbeszédpanelen.

Biztosítja, hogy ugyanaz a meghívó ne jelenjen meg újra, ha már megjelent.

_hjDonePolls

1 év

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Akkor állítja be, ha a felhasználó kitölt egy helyszíni felmérést. Biztosítja, hogy ugyanaz a felmérés ne jelenjen meg újra, ha már kitöltötték.

_hjMinimizedPolls

1 év

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Akkor állítja be, ha a felhasználó minimális méretre állít egy helyszíni felmérést. Biztosítja, hogy a felmérés minimális méretűre legyen állítva, amikor a felhasználó a webhelyén navigál.

_hjShownFeedbackMessage

1 év

.eset.com

Hotjar Ltd

Ezt a sütit a Hotjar állítja be. Akkor állítja be, ha a felhasználó minimális méretre állít vagy kitölt egy bejövő visszajelzést.

Biztosítja, hogy a Bejövő visszajelzés a minimális méretűre állítva töltődjön be, ha a felhasználó egy másik olyan oldalra navigál, ahol megjelenítésre van beállítva.

_gaexp

90 nap

.eset.com

Optimize

A felhasználó kísérletbe való felvételének és a felhasználó által végzett kísérletek lejáratának meghatározására szolgál.

_opt_awcid

24 óráig

.eset.com

Optimize

A Google Ads ügyfélazonosítókhoz leképezett kampányokhoz használják.

_opt_awmid

24 óráig

.eset.com

Optimize

A Google Ads kampányazonosítókhoz leképezett kampányokhoz használják.

_opt_awgid

24 óráig

.eset.com

Optimize

A Google Ads hirdetéscsoport-azonosítókkal leképezett kampányokhoz használják.

_opt_awkid

24 óráig

.eset.com

Optimize

A Google Ads feltételazonosítókhoz leképezett kampányokhoz használják.

_opt_utmc

24 óráig

.eset.com

Optimize

Az utolsó utm_campaign lekérdezési paramétert tárolja.

_opt_expid

10 másodperc

.eset.com

Optimize

Ez a süti átirányítási kísérlet futtatásakor jön létre. Tárolja a kísérlet azonosítóját, a variánsazonosítót és az átirányított oldal hivatkozóját.

_clck

1 év

.eset.com

Microsoft

A böngészőben megőrzi a Clarity felhasználói azonosítót és beállításokat, amelyek egyedileg az adott webhelyre jellemzőek. Ez biztosítja, hogy az adott webhelyre tett későbbi látogatások idején tanúsított tevékenységek ugyanahhoz a felhasználói azonosítóhoz kapcsolódjanak.

_clsk

1 nap

.eset.com

Microsoft

Összekapcsolja a felhasználó általi több oldalmegtekintést egyetlen Clarity munkamenet-felvételbe.

CLID

1 év

www.clarity.ms

Microsoft

Megállapítja, hogy a Clarity először mikor látta a felhasználót bármilyen webhelyen a Clarity segítségével.

ANONCHK

10 perc

.c.clarity.ms

Microsoft

Azt jelzi, hogy a MUID átkerül-e az ANID-be, amely egy reklámozáshoz használt süti. A Clarity nem használja az ANID-t, ezért ez mindig 0-ra van állítva.

MR

7 nap

.bat.bing.com

Microsoft

Azt jelzi, hogy frissíteni kell-e a MUID-t.

MUID

1 év

.clarity.ms

Microsoft

Beazonosítja a Microsoft webhelyeit meglátogató egyedi webböngészőket. Ezeket a sütiket reklámozásra, webhelyelemzésre és egyéb működési célokra használják.

SM

Munkamenet

.c.clarity.ms

Microsoft

A MUID Microsoft-tartományok közötti szinkronizálására szolgál.

További speciális analitikai sütik:

Süti neve

A süti lejárata

Tartomány

Szolgáltató

A süti rendeltetése

ai_user

1 év

support.eset.com

ESET

Az eszköz ujjlenyomatán alapuló anonimizált felhasználói azonosító – segít nekünk megszámolni és megkülönböztetni az egyes felhasználókat.

ai_session

30 perc

support.eset.com

ESET

Ugyanazon felhasználó egyéni munkamenetének megkülönböztetése – segít nekünk megérteni a felhasználói folyamatokat (kezdő/végpontok stb.).

Marketing sütik

Süti neve

A süti lejárata

Tartomány

Szolgáltató

A süti rendeltetése

_fbc

Munkamenet

.eset.com

Facebook, Inc.

Ezt a sütit a Facebook használja hirdetési célokra és konverziókövetésre.

_fbp

3 hónap

.eset.com

Facebook, Inc.

Ezt a sütit a Facebook használja hirdetési célokra és konverziókövetésre.

fr

3 hónap

.facebook.com

Facebook, Inc.

Ezt a sütit a Facebook-hirdetések célzására használják.

bcookie

2 év

.linkedin.com

LinkedIn

A LinkedIn megosztási gombjai és hirdetési címkéi által használt sütije. A LinkedIn-hez hozzáférő eszközöket egyedileg azonosítja a platformon elkövetett visszaélések észlelése érdekében.

bscookie

2 év

www.linkedin.com

LinkedIn

A LinkedIn megosztási gombjai és hirdetési címkéi által használt sütije. Arra szolgál, hogy megjegyezze, hogy a bejelentkezett felhasználót kétfaktoros hitelesítés igazolja.

li_gc

2 év

.linkedin.com

LinkedIn

Ez a LinkedIn sütije, és arra szolgál, hogy tárolja a látogatók hozzájárulását a sütik nem alapvető célú használatához.

lidc

24 óráig

.linkedin.com

LinkedIn

A LinkedIn megosztási gombjai és hirdetési címkéi által használt sütije.

U

3 hónap

.adsymptotic.com

LinkedIn

Beazonosítja a böngészőt, ha az IP-cím nem a kívánt célországban található.

UserMatchHistory

1 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

Ezt a sütit a Linkedin állítja be. Ez a süti a látogatók nyomon követésére szolgál több webhelyen annak érdekében, hogy a látogató preferenciái alapján releváns hirdetéseket jelenítsen meg.

AnalyticsSyncHistory

1 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

Információk tárolására szolgál arról az időpontról, amikor az lms_analytics sütikkel való szinkronizálásra került sor a kijelölt országok felhasználói számára.

li_oatml

1 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

A LinkedIn-en kívüli LinkedIn-tagok azonosítására szolgál a kijelölt országokon kívüli hirdetések és elemzések céljából, és – korlátozott ideig – a kijelölt országokban történő hirdetésekhez.

lms_ads

1 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

A LinkedIn-en kívüli LinkedIn-tagjainak azonosítására szolgál a kijelölt országokban hirdetés céljából.

lms_analytics

1 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

A kijelölt országok LinkedIn-tagjainak azonosítására szolgál elemzés céljából.

li_fat_id

1 hónap

.eset.com

LinkedIn

Közvetett azonosító tagokhoz konverziókövetés, átcélzás és analitika céljából.

li_sugr

3 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

A felhasználó személyazonosságának valószínűségi egyeztetésére szolgál a kijelölt országokon kívül.

_guid

3 hónap

.linkedin.com

LinkedIn

A LinkedIn-tagok azonosítására szolgál a Google Ads szolgáltatáson keresztül történő hirdetéshez.

BizographicsOptOut

10 év

.linkedin.com

LinkedIn

Meghatározza a harmadik fél általi nyomon követésre vonatkozó leiratkozási állapotot.

li_giant

7 nap

.eset.com

LinkedIn

Közvetett azonosító LinkedIn-tagok csoportjaihoz konverziókövetés céljából.

_clck

1 év

.eset.com

Microsoft

A böngészőben megőrzi a Clarity felhasználói azonosítót és beállításokat, amelyek egyedileg az adott webhelyre jellemzőek. Ez biztosítja, hogy az adott webhelyre tett későbbi látogatások idején tanúsított tevékenységek ugyanahhoz a felhasználói azonosítóhoz kapcsolódjanak.

_clsk

1 nap

.eset.com

Microsoft

Összekapcsolja a felhasználó általi több oldalmegtekintést egyetlen Clarity munkamenet-felvételbe.

CLID

1 év

www.clarity.ms

Microsoft

Megállapítja, hogy a Clarity először mikor látta a felhasználót bármilyen webhelyen a Clarity segítségével.

ANONCHK

10 perc

.c.clarity.ms

Microsoft

Azt jelzi, hogy a MUID átkerül-e az ANID-be, amely egy reklámozáshoz használt süti. A Clarity nem használja az ANID-t, ezért ez mindig 0-ra van állítva.

MR

7 nap

.bat.bing.com

Microsoft

Azt jelzi, hogy frissíteni kell-e a MUID-t.

MUID

1 év

.clarity.ms

Microsoft

Beazonosítja a Microsoft webhelyeit meglátogató egyedi webböngészőket. Ezeket a sütiket reklámozásra, webhelyelemzésre és egyéb működési célokra használják.

SM

Munkamenet

.c.clarity.ms

Microsoft

A MUID Microsoft-tartományok közötti szinkronizálására szolgál.

SRM_B

1 év

.c.bing.com

Microsoft

Ezt a sütit a Microsoft Bing telepíti.

_uetsid

1 nap

.eset.com

Microsoft

A Bing Ads állítja be ezt a sütit, hogy kapcsolatba léphessen olyan felhasználókkal, akik korábban már meglátogatták a webhelyet.

_uetvid

1 év 3 hét 4 nap

.eset.com

Microsoft

A Bing Ads állítja be ezt a sütit, hogy kapcsolatba léphessen olyan felhasználókkal, akik korábban már meglátogatták a webhelyet.

_uetmsclkid

90 nap

.eset.com

Microsoft

Ez a Microsoft Click ID, amely a konverziókövetés pontosságának javítására szolgál.

DSID

2 hét

doubleclick.net

AdSense, Campaign Manager, Google Ad Manager, Google Analytics, Display & Video 360, Search Ads 360

Arra szolgál, hogy azonosítsa a bejelentkezett felhasználót a nem Google-webhelyeken, és emlékezzen arra, hogy a felhasználó beleegyezett-e a hirdetések személyre szabásába.

test_cookie

15 perc

doubleclick.net

AdSense, Campaign Manager, Google Ad Manager, Google Analytics, Display & Video 360, Search Ads 360

Ezt a sütit a Google DoubleClick használja annak ellenőrzésére, hogy a sütik beállíthatók-e.

id

2 év

doubleclick.net

AdSense, Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ad Manager, Search Ads 360

A Google használja hirdetésekhez, beleértve a hirdetések biztosítását és megjelenítését, a hirdetések személyre szabását, a hirdetések megjelenítési számának korlátozását, azoknak a hirdetéseknek az elnémítását, amelyeknél a felhasználói úgy döntött, hogy ne jelenjenek meg, és a hirdetések hatékonyságának mérését.

__gads

13 hónap

.eset.com

AdSense, Display & Video 360, Google Ad Manager, Google Ads

Ez a süti a Google DoubleClick for Publishers szolgáltatásához van társítva. Rendeltetése a webhelyen megjelenő hirdetésekkel van összefüggésben, amelyekért a tulajdonos bevételt szerezhet.

GED_PLAYLIST_ACTIVITY

Munkamenet

.eset.com

AdSense, Google Ad Manager, YouTube

Ezeket a sütiket beágyazott youtube-videók segítségével állítják be. Anonim statisztikai adatokat regisztrálnak például arról, hogy a videó hányszor jelenik meg, és milyen beállításokat használnak a lejátszáshoz. Nem gyűjtenek bizalmas adatokat, hacsak nem jelentkezik be a Google-fiókjába, amely esetben a választásai összekapcsolódnak a fiókjával, például ha egy videón a „tetszik” gombra kattint.

ACLK_DATA

5 perc

youtube.com

AdSense, Google Ad Manager, YouTube

Annak ellenőrzésére szolgál, hogy a felhasználó böngészője elfogadja-e a sütiket.

pm_sess

30 perc

doubleclick.net, google.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

Megakadályozzák, hogy a rosszindulatú webhelyek a felhasználó tudta nélkül működjenek és olyan módon, mintha az adott felhasználó lennének.

pm_sess_NNN

30 perc

doubleclick.net, google.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

Megakadályozzák, hogy a rosszindulatú webhelyek a felhasználó tudta nélkül működjenek és olyan módon, mintha az adott felhasználó lennének.

aboutads_sessNNN

30 perc

doubleclick.net, google.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

Lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy kapcsolatba lépjenek egy szolgáltatással vagy webhellyel, hogy hozzáférjenek az adott szolgáltatás szempontjából alapvető funkciókhoz. A felhasználók hitelesítésére, a csalások megelőzésére és a felhasználók védelmére szolgál, amikor kapcsolatba lépnek egy szolgáltatással.

FPAU

90 nap

.eset.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

Beágyazott elemeken keresztül információkat gyűjt a felhasználókról és a webhelyen végzett tevékenységükről, elemzés és jelentéstétel céljából.

ANID

1 év

google.com and local variations

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

A Google sütiket használ azokhoz a hirdetésekhez, amelyek az internet különböző helyszínein jelennek meg.

AID

1 év

google.com/ads, google.com/ads/measurement, googleadservices.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

Ez a süti arra szolgál, hogy összekapcsolja a felhasználó tevékenységeit az eszközei között, ha korábban egy másik eszközön jelentkezett be a Google-fiókjába. Ezt azért tesszük, hogy összehangoljuk az eszközökön megjelenő hirdetéseket és mérjük a konverziós eseményeket.

IDE

1 év

.doubleclick.net

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ad Manager, Google Analytics, Search Ads 360

Online marketingre szolgál azáltal, hogy információkat gyűjt a felhasználókról és a webhelyen végzett tevékenységükről. Az információk segítségével a felhasználókat célozzák meg hirdetésekkel különböző csatornákon és eszközökön keresztül.

TAID

14 nap

google.com/ads, google.com/ads/measurement, googleadservices.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

Ez a süti arra szolgál, hogy összekapcsolja a felhasználó tevékenységeit az eszközei között, ha korábban egy másik eszközön jelentkezett be a Google-fiókjába. Ezt azért tesszük, hogy összehangoljuk az eszközökön megjelenő hirdetéseket és mérjük a konverziós eseményeket.

FPGCLDC

90 nap

.eset.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Search Ads 360

Segít a hirdetőknek meghatározni, hogy a hirdetéseikre kattintó felhasználók hányszor hajtanak végre valamilyen műveletet a webhelyükön.

_gcl_***

90 nap

.eset.com

Campaign Manager, Display & Video 360, Google Ads, Search Ads 360

A Google Ads állítja be, hogy információkat szerezzen a hirdetéses kattintásokban, és első féltől származó sütiben tárolja őket, hogy a konverziók a céloldalon kívül is hozzárendelhetők legyenek.

FLC

10 másodperc

doubleclick.net

Campaign Manager, Display & Video 360, Search Ads 360

Ez a süti arra szolgál, hogy összekapcsolja a felhasználó tevékenységeit az eszközei között, ha korábban egy másik eszközön jelentkezett be a Google-fiókjába. Ezt azért tesszük, hogy összehangoljuk az eszközökön megjelenő hirdetéseket és mérjük a konverziós eseményeket.

RUL

12 hónap

doubleclick.net

Display & Video 360, Google Ads

A Google DoubleClick használja annak megállapítására, hogy a webhelyhirdetés megfelelően jelent-e meg.

CONSENT

2 év

youtube.com

Google Inc

Harmadik féltől származó sütik. A Google bizonyos funkcióit biztosítják, bizonyos preferenciákat tárolhatnak a használati szokásoknak megfelelően, és személyre szabhatják a Google-keresésekben megjelenő hirdetéseket.

_gac_***

90 nap

.eset.com

Google Ads

A _gac süti kampányinformációkat tárol annak érdekében, hogy a Google Ads számára megbízhatóbb módszert biztosítson az ügyfelek általi interakciók méréséhez. A Google Ads webhely konverziós címkéi csak akkor olvassák be ezt a sütit, ha Ön bekapcsolja a marketinges sütiket.

personalization_id

2 év

.twitter.com

Twitter

Ez a süti a Twitter-integráció és a közösségi média megosztási funkciói miatt van beállítva.

A sütik szabályozása az eszközén

Webhelyünkön úgy kezelheti a webhelyünk által beállított vagy használt sütiket, hogy a sütikkel kapcsolatos hozzájárulási szalaghirdetésen megadja a beállításokat. Ha később meggondolja magát a sütik beállításaival kapcsolatban, vagy esetleg vissza szeretné vonni a hozzájárulását, akkor ezt bármikor megteheti úgy, ha rákattint a webhely láblécében található Sütik kezelése hivatkozásra vagy az internetes böngészőjében. A korábbi beállításai szerint megadott sütiket továbbra is tárolni fogja a böngésző, viszont nem fogja használni őket a hozzájárulásának visszavonása után. Az ilyen sütiket manuálisan a böngésző beállításaiban tekintheti meg vagy törölheti.

A jelen Sütikre vonatkozó irányelvek módosításai

Időről időre módosítjuk a jelen Sütikre vonatkozó irányelveket, hogy tükrözzék a webhelyünkön eszközölt változásokat, a nyújtott szolgáltatásokat vagy eljárásainkat. Amikor ilyen módosításokat hajtunk végre, javítjuk az „Utolsó frissítés” dátumát a jelen Sütikre vonatkozó irányelvek tetején. A fentiek ellenére a Webhely által használt Sütikben megadott adatok bármikor változhatnak. Ebből adódóan kifejezetten a jelen Sütikre vonatkozó irányelvek hatálybalépésének napjáig érvényesek.