Végfelhasználói szoftverlicenc-szerződés.

FONTOS: Kérjük, hogy a letöltés, telepítés, másolás vagy használat előtt olvassa el figyelmesen a termék használatára vonatkozó alábbi feltételeket. A SZOFTVER LETÖLTÉSÉVEL, TELEPÍTÉSÉVEL, MÁSOLÁSÁVAL VAGY HASZNÁLATÁVAL ÖN ELFOGADJA EZEKET A FELTÉTELEKET, ÉS TUDOMÁSUL VESZI AZ ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATOT.

Végfelhasználói licencszerződést

Jelen végfelhasználói licencszerződés (a továbbiakban „a Szerződés”) alapján, amely egyfelől az ESET, spol. s r. o. (székhelye: Einsteinova 24, 851 01 Bratislava, Slovak Republic; bejegyezve az I. sz. Pozsonyi Kerületi Bíróság cégjegyzékében; iktatási szám: 3586/B; cégjegyzékszám: 31 333 535; a továbbiakban „ESET” vagy „Gyártó”), másfelől Ön mint természetes vagy jogi személy (a továbbiakban „Ön” vagy „Végfelhasználó”) között jött létre, Ön jogosult a jelen Szerződés 1. pontjában meghatározott Szoftver használatára. A jelen Szerződés 1. pontjában meghatározott Szoftver az alábbiakban megadott feltételeknek megfelelően adathordozón tárolható, e-mailben küldhető, az internetről vagy a Gyártó szervereiről letölthető, illetve más forrásokból beszerezhető.

JELEN SZERZŐDÉS VÉGFELHASZNÁLÓI JOGOSULTSÁGOKRA VONATKOZIK, ÉS NEM ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS. Az értékesítési csomagban található szoftvermásolat és a fizikai adathordozó, valamint a jelen Szerződés alapján a Végfelhasználó által készíthető bármely másolat továbbra is a Gyártó tulajdonát képezi.

Ha az „Elfogadom” vagy egyéb, jóváhagyásra szolgáló gombra kattint a Szoftver telepítése, letöltése, másolása vagy használata közben, illetve bármilyen alkalmazásáruházból való telepítésekor, azzal elfogadja a jelen Szerződés feltételeit. Ha nem ért egyet a Szerződés bármely rendelkezésével, azonnal kattintson a megszakításra szolgáló gombra, szakítsa meg a letöltést vagy a telepítést, illetve semmisítse meg vagy küldje vissza a Szoftvert, a telepítési adathordozót, valamint a kapcsolódó dokumentációt és a vásárlási számlát a Gyártónak vagy abba az üzletbe, ahol a Szoftvert beszerezte.

ÖN ELFOGADJA, HOGY A SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL KIFEJEZI, HOGY A JELEN SZERZŐDÉST ELOLVASTA, MEGÉRTETTE, ÉS RENDELKEZÉSEIT ÖNMAGÁRA NÉZVE KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰNEK ISMERTE EL.

1. Szoftver: A jelen Szerződésben a „Szoftver” kifejezés a következőt jelenti: (i) a jelen Szerződéshez mellékelt számítógépes program és annak összes komponense; (ii) a lemezek, CD-ROM-ok, DVD-k, e-mailek és mellékleteik vagy más adathordozók tartalma, amelyhez a jelen Szerződés tartozik, beleértve az adathordozón nyújtott vagy e-mailben küldött, illetve interneten letölthető Szoftver tárgykódját; (iii) minden kapcsolódó írásbeli használati utasítás vagy a Szoftverhez tartozó egyéb dokumentáció, beleértve többek között a szoftver bármilyen leírását, specifikációját, tulajdonságainak vagy működésének ismertetését, a működési környezet leírását, amelyben a Szoftvert használják, a Szoftver telepítési vagy használati útmutatóit, a Szoftver megfelelő használatára vonatkozó bármilyen leírást (a továbbiakban „Dokumentáció”); (iv) a Szoftver másolatai, lehetséges hibáinak javításai, kiegészítései, bővítményei, módosított verziói, összetevőinek frissítései (ha vannak), amelyekhez a Gyártó a jelen Szerződés 3. pontja szerint Önnek használati engedélyt adott. A Szoftver kizárólag végrehajtható tárgykód formájában szerezhető be.

2. Telepítés, Számítógép és Licenckulcs. Az adathordozón biztosított, e-mailben küldött vagy az internetről, illetve a Gyártó szervereiről letöltött vagy más forrásból megszerzett Szoftvert telepíteni kell. A Szoftvert megfelelően konfigurált számítógépre kell telepíteni, amely legalább a Dokumentációban közölt követelményeknek megfelel. A telepítési módszer leírása a Dokumentációban található. A Szoftvert futtató Számítógépre nem telepíthető olyan számítógépes program vagy hardver, amely kedvezőtlen hatással lehet a Szoftverre. A Számítógép olyan hardver – korlátozás nélkül ideértve a személyi számítógépeket, laptopokat, munkaállomásokat, tenyérszámítógépeket, okostelefonokat, kézi elektronikus készülékeket, illetve egyéb elektronikus eszközöket –, amelyre a Szoftver készült, és amelyre telepíteni fogják, illetve amelyen használni fogják a Szoftvert. A Licenckulcs szimbólumok, betűk, számok, illetve speciális jelek egyedi sorozata, amelyet a Végfelhasználó kap annak érdekében, hogy legálisan használhassa a Szoftvert vagy annak egy adott verzióját, illetve kiterjeszthesse a Licencet a jelen Szerződéssel összhangban.

3. Licenc. Amennyiben Ön elfogadja a jelen Szerződés rendelkezéseit, és megfelel az itt előírt összes feltételnek, a Gyártó az alábbi jogokat (a továbbiakban „Licenc”) biztosítja az Ön számára:

a) Telepítés és használat. Nem kizárólagos és nem átruházható jogot szerez a Gyártótól arra, hogy a Szoftvert egy számítógép merevlemezére vagy más tartós adattárolásra alkalmas adathordozóra telepítse, a Szoftvert számítógépes rendszerek memóriájába telepítse, és ott tárolja, valamint megjelenítse azt.

b) A licencek számának kikötése. A Szoftver használatára vonatkozó jogosultságot a Végfelhasználók száma határozza meg. Egy Végfelhasználónak kell tekinteni a következőt: (i) a Szoftver telepítése egyetlen számítógépre, vagy (ii) ha a licenc terjedelme az e-mail postafiókok számához kötött, a Végfelhasználó egy olyan számítógép-használót jelent, aki levelezőprogramon (Mail User Agent, levelezési felhasználói ügynök) (a továbbiakban „Levelezőprogram”) keresztül fogad e-mailt. Ha egy Levelezőprogram e-mailt fogad, majd azt automatikusan továbbítja több felhasználónak, akkor a Végfelhasználók számának meghatározása az alapján történik, hogy ténylegesen hány felhasználó kapja meg a továbbítással az e-mailt. Ha a levelezési szerver levelezési kapuként működik, a Végfelhasználók száma megegyezik azon levelezésiszerver-használók számával, akiknek a kapu szolgáltatást nyújt. Csak egy számítógépre szükséges licencet szerezni, ha meghatározatlan számú e-mail-cím (alias) van átirányítva egy felhasználónak, és csak egyetlen felhasználó fogadja őket, továbbá a kliens nem továbbítja automatikusan az üzeneteket nagyszámú felhasználóhoz. A Licenc egyidejűleg csak egy számítógépen használható. A Végfelhasználó csak abban a mértékben jogosult megadni a Licenckulcsot a Szoftvernek, amennyi joga van használni a Szoftvert a Gyártó által adott Licencek száma alapján. A Licenckulcs bizalmas jellegű, Ön nem oszthatja meg harmadik féllel, illetve nem engedélyezheti a Licenckulcs használatát harmadik félnek, kivéve akkor, ha a jelen Szerződés vagy a Gyártó ezt megengedi. Ha a Licenckulcs illetéktelenekhez kerül, haladéktalanul értesítse a Gyártót.

c) Business Edition. A Szoftver Business Edition verzióját kell beszerezni a Szoftver levelezési szervereken, levelezési átjárókon vagy internetes átjárókon való használatához.

d) A licenc érvényességi időszaka. A Szoftver használatára vonatkozó jogosultság korlátozott időtartamra szól.

e) Számítógép-gyártói (OEM-) szoftver. A számítógép-gyártói szoftver használata arra a számítógépre korlátozott, amellyel megvásárolta azt, és másik számítógépre nem vihető át.

f) Kereskedelmi forgalomba nem hozható termék és próbaverzió. A „kereskedelmi forgalomba nem hozhatóként” minősített Szoftver és a próbaverzió nem lehet díjköteles, és kizárólag a Szoftver funkcióinak ellenőrzésére és tesztelésére, valamint szemléltetési célra használható.

g) A licenc lejárata. A Licenc az érvényességi időszak végén automatikusan lejár. Ha Ön nem teljesíti a jelen Szerződés bármely rendelkezését, a Gyártónak jogában áll felmondani a Szerződést bármely jogosultság vagy az ilyen esetekben a Gyártó számára elérhető jogorvoslati lehetőség megsértése nélkül. A Licenc felmondása esetén a Szoftvert, illetve az összes biztonsági másolatot haladéktalanul törölnie kell, meg kell semmisítenie, vagy saját költségén vissza kell küldenie az ESET címére vagy abba az üzletbe, ahol a Szoftvert beszerezte. A Licenc lejárata esetén a Gyártónak szintjén jogában áll felmondania a Végfelhasználó jogosultságát a Szoftver olyan funkcióinak használatára, amelyek a Gyártó vagy harmadik felek szervereihez való kapcsolódást igényelnek.

4. Adatgyűjtésre és internetkapcsolatra vonatkozó követelmények. A Szoftver megfelelő működtetéséhez, valamint az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelő adatgyűjtés céljából internetkapcsolat szükséges, és rendszeres időközönként csatlakoznia kell a Gyártó vagy a harmadik fél szervereihez. Az internetkapcsolatra és az adatgyűjtésre a Szoftver alábbi funkcióihoz van szükség:

a) A Szoftver frissítései. A Gyártó jogosult, de nem köteles időről időre kiadni a Szoftver frissítéseit („Frissítések”). Ez a funkció a Szoftver általános beállításai között engedélyezve van, és a Frissítések ezért automatikusan települnek, kivéve ha a Végfelhasználó letiltotta a Frissítések automatikus telepítését. A frissítések biztosításához szükség van a Licenc eredetiségének ellenőrzésére, ideértve a Számítógépre vonatkozó információkat és/vagy annak ellenőrzését, hogy megfelel-e az Adatvédelmi szabályzatnak az a platform, amelyre a Szoftver telepítve van.

b) Kártevők és információk továbbítása a Gyártónak. A Szoftver olyan funkciókat tartalmaz, amelyek mintákat gyűjtenek a vírusokról és egyéb kártékony számítógépes programokról, a gyanús, problémás, kéretlen vagy veszélyes objektumokról, többek között fájlokról, URL-címekről, IP-csomagokról vagy Ethernet-keretekről (a továbbiakban „Kártevők”), majd a mintákat elküldik a Gyártónak, beleértve, de nem kizárólag a telepítési folyamatra, arra a számítógépre és/vagy platformra vonatkozó adatokkal, amelyen a Szoftver telepítve van, valamint a szoftver működésével és funkcióival (a továbbiakban „Adatok”) együtt. Ezek az Adatok és Kártevők magukban foglalhatják a Végfelhasználóval vagy a Szoftvert futtató számítógép más felhasználóival kapcsolatos adatokat (beleértve a véletlenszerűen vagy nem szándékosan megszerzett személyes adatokat is), valamint a kártevők által érintett fájlokat a kapcsolódó metaadatokkal együtt.

Az információkat és a kártevőket a szoftver következő funkciói gyűjthetik:

i. A LiveGrid megbízhatósági rendszer végzi a kártevőkkel kapcsolatos egyirányú kivonatok gyűjtését és elküldését a Gyártónak. Ez a funkció a Szoftver általános beállításai között engedélyezhető.

ii. A LiveGrid visszajelzési rendszer hajtja végre a kártevők gyűjtését és elküldését a Gyártónak a kapcsolódó metaadatokkal és információkkal együtt. Ezt a funkciót a Végfelhasználó aktiválja a Szoftver telepítése során.

A Gyártó a kapott Adatokat és Kártevőket kizárólag a Kártevők elemzésére és tanulmányozására, a Szoftver fejlesztésére, valamint a Licenc eredetiségének ellenőrzésére használja, és megfelelő intézkedésekkel biztosítja a kapott Adatok és Kártevők bizalmas kezelését. A Szoftver fent említett funkciójának aktiválásával Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Gyártó összegyűjtsön és feldolgozzon Kártevőket és Adatokat az Adatvédelmi szabályzatot és a vonatkozó jogszabályokat betartva. Ez a funkció bármikor kikapcsolható.

c) Az adatokkal való visszaélés elleni védelem. A Szoftver egyik funkciója megakadályozza az ellopott Számítógépen lévő fontos adatok elvesztését, illetve a velük való visszaélést. Ez a funkció le van tiltva a Szoftver alapértelmezett beállításaiban. Ha engedélyezni szeretné, a https://my.eset.com weboldalon létre kell hoznia egy MEC-fiókot (a továbbiakban „MEC-fiók"). A funkció ezen a fiókon keresztül aktiválja az adatgyűjtést a számítógép ellopása esetén. Ha engedélyezi a funkciót, akkor a Gyártó megkapja az ellopott Számítógéppel kapcsolatos adatokat, amelyek magukban foglalhatják a Számítógép hálózati helyét, a Számítógép képernyőjén megjelenő tartalmat, a Számítógép konfigurációját és a Számítógéphez csatlakoztatott kamera által rögzített adatokat (a továbbiakban „Adatok”). A Végfelhasználó jogosult arra, hogy a funkció által megszerzett és a MEC-fiók által biztosított Adatokat kizárólag a számítógép ellopásából adódó hátrányos helyzet megszüntetése céljából felhasználja. Kizárólag a funkció rendeltetési céljából a Gyártó feldolgozhatja az Adatokat az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően és a vonatkozó jogszabályokkal összhangban. A Gyártónak engedélyeznie kell a Végfelhasználónak az Adatokhoz való hozzáférést annyi időre, amennyi szükséges annak a célnak az eléréséhez, amely miatt végbement az Adatok megszerzése. Ez az időtartam nem lépheti túl az Adatvédelmi szabályzatban rögzített megőrzési időtartamot. Az adatokkal való visszaélés elleni védelem kizárólag olyan számítógépek és fiókok esetében vehető igénybe, amelyekhez a Végfelhasználó jogszerű hozzáféréssel rendelkezik. A Gyártó minden illegális használatot a megfelelő hatóságok tudomására hoz. A Gyártó eleget tesz a vonatkozó törvényi előírásoknak, és visszaélés esetén minden segítséget megad az igazságszolgáltatási szerveknek. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy felelősséggel tartozik a MEC-fiók eléréséhez szükséges jelszó biztonságáért, és hogy nem adja át a jelszót harmadik félnek. A Végfelhasználó felelős minden olyan jogosult vagy jogosulatlan műveletért, amely az adatokkal való visszaélés elleni védelmet biztosító szolgáltatással vagy a MEC-fiókkal kapcsolatos. A MEC-fiókkal való bárminemű visszaélésről azonnal értesítenie kell a Gyártót. Az adatokkal való visszaélés elleni védelem kizárólag az ESET Internet Security és az ESET Smart Security Premium Végfelhasználói számára áll rendelkezésre.

d) Hálózaton keresztül csatlakozó eszközök biztonsági szempontból való felmérése. A Szoftver tartalmaz egy olyan funkciót, amely ellenőrzi a Végfelhasználó helyi hálózatának biztonságát és a helyi hálózaton található eszközök biztonságát. Ehhez szükség van a helyi hálózat nevére és a helyi hálózaton található eszközökkel kapcsolatos adatokra, így például az állapotukra, típusukra, nevükre, IP-címükre és MAC-címükre és a licencelési adatokra. A routerek vezeték nélküli biztonsági típusára és vezeték nélküli titkosítási típusára is szükség van. Előfordulhat, hogy a funkció arról is információkat, nyújt, hogy rendelkezésre áll-e biztonsági szoftver a helyi hálózaton található eszközök védelméhez.

A jelen Szerződés értelmében szükség van az olyan adatok gyűjtésére, feldolgozására és tárolására, amelyek lehetővé teszik a Gyártónak az Ön beazonosítását az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelő módon. Ön elfogadja, hogy a Gyártó saját eszközeinek segítségével ellenőrizheti, hogy Ön a jelen Szerződés előírásainak megfelelően használja-e a Szoftvert. Ön elfogadja azt is, hogy a jelen Szerződés értelmében szükség van az Ön adatainak átvitelére a Szoftver és a Gyártó számítógépes rendszerei, illetve a Gyártó forgalmazói és támogatási hálózatának részét képező üzleti partnerei által működtetett számítógépes rendszerek között folyó kommunikáció során a Szoftver működésének biztosításához, a Szoftver használatához szükséges engedélyezés, valamint a Gyártó jogainak védelme érdekében.

A Szerződés megkötését követően a Gyártó, illetve a Gyártó forgalmazói és támogatási hálózatának részét képező üzleti partnerei jogosult az Önt azonosító alapvető adatok átadására, feldolgozására és tárolására számlázási célból, a jelen Szerződés végrehajtása érdekében, valamint azért, hogy az értesítések továbbíthatók legyenek az Ön Számítógépére. Ön ezennel hozzájárul értesítések és üzenetek fogadásához, ideértve többek között a marketinginformációkat is.

Az adatvédelemről, a személyes adatok védelméről és az Önt mint adatalanyt megillető jogokról az Adatvédelmi szabályzat tartalmaz részletes információkat, amely a Gyártó webhelyén található, és közvetlenül a telepítési eljárás során érhető el. A szoftver súgójában is talál erről információkat.

5. A Végfelhasználó jogainak gyakorlása. Ön a Végfelhasználó jogait kizárólag személyesen vagy alkalmazottjai útján gyakorolhatja. Végfelhasználóként a Szoftvert csak a saját tevékenységének biztosítására és csak azon Számítógépek vagy számítógépes rendszerek védelmére használhatja fel, amelyekre vonatkozóan a Licencet megszerezte.

6. A jogok korlátozása. A Szoftvert nem másolhatja, nem terjesztheti, nem nyerheti ki az összetevőit, és nem készíthet belőle semmilyen származtatott tartalmat. A Szoftver használatakor az alábbi korlátozásokat kell betartania:

a) Biztonsági másolatként készíthet a Szoftverről egy másolatot tartós adattárolásra alkalmas adathordozón, feltéve, hogy a biztonsági másolatot később más számítógépen nem telepíti vagy nem használja. A Szoftver bármilyen, ettől eltérő módon történő másolása a jelen Szerződés megszegését jelenti.

b) Ön a jelen Szerződésben kifejezetten megengedett eseteken kívül nem jogosult a szoftvert és annak másolatait használni, módosítani, lefordítani, többszörözni és a használati jogát átruházni.

c) Ön a Szoftvert nem értékesítheti, használatát nem adhatja tovább, nem adhatja sem bérbe, sem kölcsön más személynek, illetve nem veheti bérbe más személytől, és nem használhatja kereskedelmi szolgáltatások nyújtásához.

d) Ön a Szoftvert nem jogosult visszafordítani, visszafejteni, vagy egyéb módon megkísérelni a Szoftver forráskódjának megszerzését, azon eseteket kivéve, melyek körében az e rendelkezés által előírt korlátozást a törvény kifejezetten tiltja.

e) Ön elfogadja, hogy a Szoftvert kizárólag olyan módon használja fel, amely megfelel az alkalmazandó jogszabályok előírásainak, amelyek alapján a Szoftvert használja, ideértve kivétel nélkül a szerzői jogról szóló törvényben és az egyéb szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályokban található korlátozásokat is.

f) Elfogadja, hogy a Szoftvert és annak funkcióit csak úgy használhatja, hogy azzal más Végfelhasználókat nem korlátoz e szolgáltatások elérésében. A Gyártó fenntartja magának a jogot az egyes Végfelhasználóknak nyújtott szolgáltatások hatókörének korlátozására annak érdekében, hogy a szolgáltatások használatát a lehető legnagyobb számú Végfelhasználó számára biztosíthassa. A szolgáltatások hatókörének korlátozása azt is magában foglalja, hogy a Gyártó teljes mértékben megakadályozhatja a Szoftver bármely funkciójának használatát, és törölheti a Szoftver egy adott funkciójával kapcsolatos Adatokat és információkat a Gyártó vagy harmadik fél által üzemeltetett szerverekről.

g) Ön beleegyezik abba, hogy nem folytat semmiféle olyan tevékenységet a Licenckulccsal kapcsolatban, amely megszegné a jelen Szerződés feltételeit, illetve amelynek következtében olyan személy kapná meg a Licenckulcsot, aki nem jogosult a Szoftver használatára. Ilyen tevékenység például a használt vagy nem használt Licenckulcs bármilyen formában való átadása, engedély nélküli másolása, megkettőzött vagy generált Licenkulcsok továbbadása, illetve a Szoftver használata olyan Licenkulccsal, amely nem a Gyártótól származik.

7. Szerzői jogok. A Szoftver és minden jogosultság, beleértve korlátozás nélkül a benne foglalt jogcímeket és szellemi tulajdonjogot, az ESET és/vagy a Licencet adó partnerei tulajdonát képezik. E jogokat a vonatkozó nemzetközi egyezmények rendelkezései és a használat helye szerinti ország alkalmazandó nemzeti jogszabályai védik. A Szoftver szerkezete, felépítése és kódja az ESET és/vagy a Licencet adó partnerei üzleti titkának és bizalmas információinak minősül. A 6(a) pontban foglalt esetet kivéve tilos a Szoftver másolása. A jelen Szerződés szerint másolt példányoknak is minden esetben tartalmazniuk kell a Szoftverrel megegyező szerzői jogokra és egyéb jogcímekre vonatkozó értesítéseket. Ha visszafordítja, visszafejti, vagy egyéb módon megkísérli a Szoftver forráskódjának megszerzését a jelen Szerződés rendelkezéseinek megszegésével, az úgy tekintendő, hogy az ezúton szerzett összes információ létrejöttének pillanatában automatikusan és visszavonhatatlanul a Gyártóra átruházza azt, a Gyártónak a jelen Szerződés megsértésével kapcsolatos jogaival együtt.

8. Fenntartott jogok. A Gyártó fenntartja magának a Szoftverre vonatkozó összes jogot, azokat kivéve, amelyeket Ön a Szoftver Végfelhasználójaként a jelen Szerződés keretei között gyakorolhat.

9. Többnyelvű verzió, több adathordozón biztosított szoftver, több másolat. Ha a Szoftver több platformot vagy nyelvet támogat, vagy ha Ön több példánnyal rendelkezik, a Szoftvert csak annyi számítógéprendszeren és azokkal a verziókkal használhatja, amelyekre a Licencet megszerezte. Ön nem jogosult a Szoftver nem használt verzióit vagy példányait értékesíteni, bérbe adni, haszonbérbe adni vagy a használatát továbbadni, kölcsönadni, illetve más személyre átruházni.

10. A Szerződés hatálybalépése és megszűnése. A jelen Szerződés attól a dátumtól érvényes, amikor Ön elfogadja a Szerződés feltételeit. Ön a Szerződést bármikor megszüntetheti a Szoftver, az összes biztonsági másolat és a gyártótól vagy üzleti partnereitől kapott kapcsolódó anyag végleges törlésével, megsemmisítésével vagy a saját költségen történő visszaküldésével. A Szerződés megszűnésének módjától függetlenül a 7., 8., 11., 13., 19. és 21. pontban foglalt rendelkezések korlátlan ideig érvényben maradnak.

11. VÉGFELHASZNÁLÓI JOGNYILATKOZATOK. VÉGFELHASZNÁLÓKÉNT ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY A SZOFTVERT ANNAK „ADOTT ÁLLAPOTÁBAN”, MINDENFÉLE KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL KAPJA, AZZAL, HOGY AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKIG SEM A GYÁRTÓ, A LICENCET ADÓ PARTNEREI VAGY LEÁNYVÁLLALATAI, SEM A SZERZŐI JOGOK JOGOSULTJAI NEM VÁLLALNAK KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁST, KÜLÖNÖSKÉPPEN, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN ADÁSVÉTELHEZ KAPCSOLÓDÓ JÓTÁLLÁST, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGOT, VALAMINT ARRA VONATKOZÓ JOGSZAVATOSSÁGOT, HOGY A SZOFTVER NEM SÉRTI HARMADIK SZEMÉLYEK SZABADALMI, SZERZŐI, VÉDJEGYRE VONATKOZÓ VAGY EGYÉB JOGAIT. SEM A GYÁRTÓ, SEM MÁS FÉL NEM VÁLLAL JÓTÁLLÁST AZÉRT, HOGY A SZOFTVERBEN TALÁLHATÓ FUNKCIÓK MEGFELELNEK AZ ÖN ELVÁRÁSAINAK, ILLETVE HOGY A SZOFTVER MŰKÖDÉSE ZAVARTALAN ÉS HIBAMENTES LESZ. A KÍVÁNT EREDMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA ALKALMAS SZOFTVER KIVÁLASZTÁSA, TELEPÍTÉSE ÉS HASZNÁLATA, ILLETVE A SZOFTVERREL ÖN ÁLTAL ELÉRT EREDMÉNY TELJES MÉRTÉKBEN AZ ÖN FELELŐSSÉGE ÉS KOCKÁZATA.

12. További kötelezettségvállalás kizárása. A jelen Szerződés a benne kifejezetten felsoroltakon kívül a Gyártóra és a Licencet adó partnereire nem ró további kötelezettségeket.

13. KORLÁTOZOTT FELELŐSSÉGVÁLLALÁS. AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKIG A GYÁRTÓ, ILLETVE ALKALMAZOTTAI ÉS LICENCET ADÓ PARTNEREI SEMMILYEN ESETBEN SEM FELELŐSEK BÁRMIFÉLE BEVÉTEL- VAGY NYERESÉGKIESÉSÉRT, MEGHIÚSULT ÉRTÉKESÍTÉSI LEHETŐSÉGÉRT, ADATVESZTÉSÉRT, HELYETTESÍTŐ TERMÉKEK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSÉBŐL FAKADÓ KÖLTSÉGEKÉRT, TULAJDONBAN BEKÖVETKEZETT VAGY SZEMÉLYT ÉRINTŐ KÁRÉRT, ÜZLETI FORGALOM KIESÉSÉÉRT, ÜZLETI INFORMÁCIÓ ELVESZTÉSÉRT VAGY BÁRMIFÉLE SPECIÁLIS, KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, GAZDASÁGI, FEDEZETI, BÜNTETŐJOGI VAGY KÖVETKEZMÉNYKÁRÉRT, FÜGGETLENÜL A KÁROKOZÁS MIKÉNTJÉTŐL, ÉS ATTÓL, HOGY AZ SZERZŐDÉSBŐL, SZÁNDÉKOS KÁROKOZÁSBÓL, GONDATLANSÁGBÓL, VAGY MÁS, FELELŐSSÉGET MEGALAPOZÓ TÉNYBŐL ERED, HA EZEK A SZOFTVER HASZNÁLATÁNAK VAGY HASZNÁLHATATLANSÁGÁNAK OKÁN MERÜLTEK FEL, MÉG ABBAN AZ ESETBEN IS, HA A GYÁRTÓT VAGY A LICENCET ADÓ PARTNEREIT, ILLETVE LEÁNYVÁLLALATAIT ELŐZŐLEG ÉRTESÍTETTÉK AZ ILYEN KÁR BEKÖVETKEZTÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL. MIVEL EGYES ORSZÁGOK ÉS JOGSZABÁLYOK NEM TESZIK LEHETŐVÉ A FELELŐSSÉG KIZÁRÁSÁT, A KORLÁTOZÁSÁT VISZONT IGEN, A GYÁRTÓ, ANNAK ALKALMAZOTTAI ÉS A LICENCET ADÓ PARTNEREI, ILLETVE LEÁNYVÁLLALATAI FELELŐSSÉGE A LICENCÉRT FIZETETT DÍJ MÉRTÉKÉRE KORLÁTOZÓDIK.

14. A jelen Szerződés egyetlen rendelkezése sem érinti annak a félnek a jogait, aki a jogszabályok értelmében fogyasztónak minősül.

15. Terméktámogatás. Az ESET vagy az ESET által meghatalmazott harmadik felek jótállás vagy jognyilatkozatok nélkül, saját döntésüknek megfelelően terméktámogatást nyújtanak. A terméktámogatás előkészületeként a Végfelhasználónak biztonsági másolatot kell készítenie az összes meglévő adatról, szoftverről és a program összetevőiről. Az ESET vagy/és az ESET által meghatalmazott harmadik felek nem vállalnak felelősséget az adatok, a tulajdon, a szoftver vagy a hardver terméktámogatás következtében keletkező sérüléséért vagy elvesztéséért, illetve a veszteség miatt. Az ESET vagy/és az ESET által meghatalmazott harmadik felek fenntartják a jogot, hogy eldönthessék, miszerint a probléma megoldása túllépi-e a terméktámogatás hatáskörét. Az ESET fenntartja a jogot, hogy saját hatáskörében elutasítsa, felfüggessze vagy befejezze a terméktámogatás nyújtását. Technikai terméktámogatás céljából szükség lehet Licencadatokra, Adatokra és egyéb adatokra az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

16. A licenc átadása. A szoftver egyik számítógéprendszerről átvihető egy másikra, feltéve ha az nem ellentétes a Szerződés feltételeivel. Ha nem ütközik a Szerződés feltételeivel, a Végfelhasználó csak a Gyártó jóváhagyásával jogosult véglegesen átadni a Licencet és a jelen Szerződésből fakadó minden jogosultságot másik Végfelhasználónak azzal a feltétellel, hogy (i) az eredeti Végfelhasználó nem tartja meg a Szoftver egyetlen másolatát sem; (ii) a jogosultságok átadása közvetlen, vagyis az eredeti Végfelhasználóról az új Végfelhasználóra történik; (iii) az új Végfelhasználónak vállalnia kell a jelen Szerződés szerint az eredeti Végfelhasználót érintő minden jogosultságot és kötelezettséget; (iv) az eredeti Végfelhasználónak át kell adnia az új Végfelhasználó részére a Szoftver eredetiségének ellenőrzését lehetővé tevő összes dokumentációt a 17. pontban leírtak szerint.

17. A Szoftver eredetiségének ellenőrzése.. A Végfelhasználó a Szoftver használatára vonatkozó jogosultságát az alábbi módok valamelyikén igazolhatja: (i) a Gyártó vagy a Gyártó által kinevezett harmadik fél által kibocsátott licenctanúsítvánnyal; (ii) írásbeli licencszerződéssel, amennyiben készült ilyen szerződés; (iii) a Gyártó által e-mailben küldött licencadatokkal (felhasználónév és jelszó). A Szoftver eredetiségének ellenőrzése céljából szükség lehet Licencadatokra és a Végfelhasználó személyazonosítására alkalmas adatokra az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

18. Licencek adása hatóságok és az Amerikai Egyesült Államok kormánya számára. A Szoftver a jelen Szerződésben rögzített licencjogosultságokkal és korlátozásokkal biztosítható a hatóságok, többek között az Amerika Egyesült Államok kormánya számára.

19. A kereskedelmi felügyeleti törvények betartása.

a) Ön vállalja, hogy nem fogja közvetve vagy közvetlenül exportálni, újraexportálni, továbbítani vagy más módon elérhetővé tenni a Szoftvert, nem fogja semmilyen módon használni, illetve nem vesz részt olyan tevékenységben, amelynek következtében az ESET vagy holdingtársaságai, leányvállalatai és holdingtársaságainak leányvállalatai, valamint a holdingtársaságai által irányított jogalanyok (a továbbiakban „Társult vállalatok”) megsértenének kereskedelmi felügyeleti törvényeket, vagy ezek értelmében negatív következményeket kellene elszenvedniük. Kereskedelmi felügyeleti törvénynek minősül

i. minden olyan törvény, amely szabályozást, korlátozást, illetve licencelési követelményeket szab meg áruk, szoftverek, technológiai termékek, illetve szolgáltatások exportálásának, újraexportálásának vagy továbbításának vonatkozásában, és amelyet az Amerikai Egyesült Államok, Szingapúr, az Egyesült Királyság, az Európai Unió vagy bármely tagállama, illetve bármely olyan ország kormányzata, állami vagy szabályozó hatósága rendelt vagy fogadott el, ahol a Szerződés értelmében kötelezettségeket kell végrehajtani, illetve ahol az ESET vagy bármely társult vállalata be van jegyezve vagy működik (a továbbiakban „Exportálási felügyeleti törvények”), valamint

ii. minden olyan gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi vagy egyéb jellegű szankció, korlátozás, embargó, importálási vagy exportálási tilalom, tiltás források vagy eszközök továbbításának vagy szolgáltatások nyújtásának vonatkozásában, illetve ezekkel egyenértékű intézkedés, amelyet az Amerikai Egyesült Államok, Szingapúr, az Egyesült Királyság, az Európai Unió vagy bármely tagállama, illetve bármely olyan ország kormányzata, állami vagy szabályozó hatósága rendelt vagy fogadott el, ahol a Szerződés értelmében kötelezettségeket kell végrehajtani, illetve ahol az ESET vagy bármely társult vállalata be van jegyezve vagy működik (a továbbiakban „Szankcionálási törvények”).

b) Az ESET jogában áll azonnali hatállyal felfüggeszteni vagy felmondani a jelen Feltételek szerinti kötelezettségeit abban az esetben, ha:

i. Az ESET – észszerű feltételezés révén – megállapítja, hogy a Felhasználó megsértette vagy nagy valószínűséggel megsértette a Szerződés 19.a cikkelyét; illetve

ii. a Végfelhasználó, illetve a Szoftver kereskedelmi felügyeleti törvények hatálya alá esik, és ennek eredményeképpen az ESET – észszerű feltételezés révén – megállapítja, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeinek további teljesítése következtében az ESET vagy Társult vállalatai megsérthetnek kereskedelmi felügyeleti törvényeket, vagy ezek értelmében negatív következményeket kellene elszenvedniük.

c) A Szerződés egyik rendelkezése sem azzal a szándékkal jött létre és nem értelmezhető úgy, hogy bármely felet ráveszi vagy kötelezi a vonatkozó kereskedelmi felügyeleti törvényekkel össze nem egyeztethető vagy azok értelmében büntetendő vagy tiltott cselekedek végrehajtására vagy bizonyos cselekedek mellőzésére (illetve arra, hogy beleegyezzenek ilyen cselekedek végrehajtásába vagy bizonyos cselekedek mellőzésébe).

20. Értesítések. Minden értesítést, a visszaküldendő Szoftvert és Dokumentációt a következő címre kell küldeni: ESET, spol. s r. o., Einsteinova 24, 851 01 Bratislava, Slovak Republic.

21. Alkalmazandó jog. A jelen Szerződésre a Szlovák Köztársaság törvénye az irányadó, és a szerződés a szerint értelmezendő. A Végfelhasználó és a Gyártó ezennel megállapodnak abban, hogy az alkalmazandó jog és az ENSZ által elfogadott „Nemzetközi árukereskedelmi szerződésekről szóló egyezmény” ütközése esetén az ütköző rendelkezések nem alkalmazhatók. A Gyártóval fennálló, illetve a Szoftver használatával kapcsolatos minden jogvita vagy követelés tekintetében Ön kifejezetten aláveti magát a Pozsonyi I. sz. Kerületi Bíróság kizárólagos joghatóságának, továbbá kifejezetten aláveti magát a nevezett bíróság illetékességének az ilyen jogviták rendezésében.

22. Általános rendelkezések. Amennyiben a jelen Szerződés bármely rendelkezése érvénytelen vagy kikényszeríthetetlen, az nem érinti a Szerződés többi részének érvényességét. A többi rendelkezés továbbra is érvényes és végrehajtható marad az itt lefektetett feltételek szerint. Amennyiben bármilyen ellentmondás van a jelen Szerződés különböző nyelvi változatai között, az angol változat az irányadó. Jelen Szerződés csak írásban módosítható, amely módosításokat a Gyártó meghatalmazott képviselőjének vagy egy olyan személynek kell aláírnia, aki ügyvédi meghatalmazással kifejezetten eljárhat ebben a hatáskörben.

Az Ön és a Gyártó között létrejött jelen Szerződés jelenti a Szoftverre vonatkozó teljes szerződést, és hatályon kívül helyezi a Szoftverre vonatkozóan tett minden korábbi jognyilatkozatot, megállapodást, kötelezettségvállalást, kommunikációt vagy hirdetést.

EULA ID: HOM-EHSW-20-01

1. SZ. FÜGGELÉK AZ ESET SECURE DATA VÉGFELHASZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉSÉHEZ

1. Definíciók. A jelen 1. számú függelék meghatározza a következő kifejezések jelentését:

a) „Információk” a szoftverrel titkosított vagy visszafejtett bármilyen információ vagy adat;

b) „Termékek” az ESET Secure Data szoftver és a dokumentáció;

c) „ESET Secure Data” az elektronikus adatok titkosításához és visszafejtéséhez használt szoftver(ek);

A többes számra utaló minden hivatkozás magában foglalja az egyes számot, és a férfinemre történő minden hivatkozás a nőneműt és a semleges neműt, és fordítva. A pontosan nem definiált szavakat a Szerződés általi definícióknak megfelelően kell használni.

2. További Végfelhasználói jognyilatkozat. Ön tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:

a) az Ön felelőssége az Adatok védelme, karbantartása és biztonsági mentése;

b) az ESET Secure Data telepítése előtt minden információról és adatról (korlátozás nélkül beleértve minden kritikus információt és adatot) teljes biztonsági másolatot kell készítenie;

c) meg kell őriznie az ESET Secure Data beállításához és használatához szükséges jelszavak és egyéb információk biztonságos rekordját, emellett biztonsági másolatot kell készítenie az összes titkosítási kulcsról, licenckódról, fontos fájlról és a különféle tárolási adathordozóhoz létrehozott egyéb adatról;

d) a Termékek használatáért Ön felel. A Gyártó nem tehető felelőssé az Információk vagy egyéb adatok jogosulatlan vagy téves titkosításából vagy visszafejtéséből eredő bármilyen veszteségért, kárért vagy sérülésért, bárhogyan és bárhol történik az Információk vagy egyéb adatok tárolása;

e) míg a Gyártó minden ésszerű lépéssel biztosítja az ESET Secure Data sértetlenségét és biztonságát, a Termékeket (vagy egyetlen Terméket) sem szabad használni olyan területen, amely veszély esetén a működést automatikusan kikapcsoló biztonsági szinttől függ, illetve potenciálisan kockázatos vagy veszélyes, korlátozás nélkül beleértve a nukleáris létesítményeket, repülőgép-irányítást, vezérlési vagy kommunikációs rendszereket, fegyver- és védelmi rendszereket, valamint az emberi szervezet életműködését támogató és figyelő rendszereket;

f) a Végfelhasználói felelőssége annak biztosítása, hogy a termékek által nyújtott biztonság és titkosítás szintje megfeleljen az Ön követelményeinek;

g) Ön felel a Termékek (vagy bármelyik Termék) használatáért, korlátozás nélkül ideértve annak biztosítását, hogy az ilyen használat összhangban legyen a Szlovák Köztársaság vagy más olyan ország, régió vagy állam vonatkozó jogszabályaival vagy rendelkezéseivel, ahol a Termékeket használják. A Termékek használata előtt győződjön meg arról, hogy az nem sérti egyetlen kormány (a Szlovák Köztársaságban vagy máshol) embargóját sem;

h) Az ESET Secure Data időről időre a Gyártó szervereihez kapcsolódhat a licencadatok, elérhető javítások, szervizcsomagok és egyéb frissítések keresése céljából, amelyekkel javítható, karbantartható, módosítható vagy továbbfejleszthető az ESET Secure Data működése. Előfordulhat, hogy a szoftver a működésével kapcsolatos általános rendszerinformációkat küld az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

i) A Gyártó nem tehető felelőssé semmilyen veszteségért, kárért, költségért vagy követelését, amely jelszavak, beállítási adatok, titkosítási kulcsok, licencaktiválási kódok és a szoftver használata során létrehozott vagy tárolt egyéb adat elvesztése, ellopása, jogtalan használata, sérülése, károsodása vagy megsemmisítése következtében lép fel.

A 1. függelék kizárólag az ESET Smart Security Premium végfelhasználóira alkalmazható.

2. SZ. FÜGGELÉK A PASSWORD MANAGER SZOFTVER VÉGFELHASZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉSÉHEZ

1. További Végfelhasználói jognyilatkozat. Ön tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:

a) használhatja a Password Manager szoftvert olyan létfontosságú alkalmazás működtetéséhez, amely esetén az emberi élet vagy tulajdon forog kockán. Ön tudomásul veszi, hogy a Password Manager nem ilyen célokra készült, és hogy ilyen esetben a hiba halálhoz, személyi sérüléshez vagy a tulajdonban, illetve környezetben keletkezett súlyos károkhoz vezethet, amelyekért a Gyártó nem vállal felelősséget.

A PASSWORD MANAGER SZOFTVER KIVITELE, RENDELTETÉSE VAGY LICENCELÉSE NEM OLYAN VESZÉLYES KÖRNYEZETBEN VALÓ HASZNÁLATRA SZOLGÁL, AHOL VESZÉLY ESETÉN AUTOMATIKUSAN KIKAPCSOLÓ VEZÉRLŐK SZÜKSÉGESEK, BELEÉRTVE KORLÁTOZÁS NÉLKÜL A NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK, REPÜLŐGÉP-IRÁNYÍTÁS VAGY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZEREK, LÉGIFORGALMI IRÁNYÍTÁS, VALAMINT AZ EMBERI SZERVEZET ÉLETMŰKÖDÉSÉT TÁMOGATÓ RENDSZEREK VAGY FEGYVERRENDSZEREK TERVEZÉSÉT, ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT, KARBANTARTÁSÁT VAGY MŰKÖDTETÉSÉT. A GYÁRTÓ KIFEJEZETTEN ELHÁRÍTJA AZ ILYEN CÉLOKRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ MINDEN KIFEJEZETT VAGY FELTÉTELEZETT GARANCIÁT.

b) használhatja a Password Manager szoftvert olyan módon, amely sérti a jelen szerződést, illetve a Szlovák Köztársaság vagy saját joghatóságának törvényeit. Ön kifejezetten nem használhatja a Password Manager szoftvert illegális tevékenység végzéséhez vagy támogatásához, beleértve a kártékony, illetve bármilyen illegális tevékenységhez használható tartalom vagy bármely harmadik fél törvényét vagy jogait (beleértve a szellemi tulajdonjogokat) valamilyen módon megsértő tartalom feltöltését, korlátozás nélkül ideértve a Tárhelyen lévő fiókokhoz, illetve bármely fiókhoz és a Password Manager szoftver vagy a Tárhely más felhasználói adataihoz való hozzáférési kísérleteket (a jelen 2. számú függelékben a „Tárhely” a Gyártó vagy a Gyártótól eltérő harmadik fél és a felhasználó által kezelt adattárhelyre utal, a szinkronizálás és a felhasználói adatok biztonsági mentésének engedélyezése céljából). Ha megszegi ezen kikötések bármelyikét, a Gyártónak jogában áll azonnal felmondani a jelen szerződést és Önre hárítani mindenféle szükséges jogorvoslat költségeit, valamint a szükséges lépéseket megtéve a visszatérítés lehetősége nélkül megakadályozni, hogy tovább használhassa a Password Manager szoftvert.

2. KORLÁTOZOTT FELELŐSSÉGVÁLLALÁS. A PASSWORD MANAGER SZOFTVERT ANNAK „ADOTT ÁLLAPOTÁBAN” BIZTOSÍTJUK. MINDENFÉLE KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL KAPJA. A SZOFTVERT SAJÁT KOCKÁZATÁRA HASZNÁLJA. A GYÁRTÓ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET AZ ADATVESZTÉSÉT, KÁROKÉRT, A SZOLGÁLTATÁS RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁNAK KORLÁTOZÁSÁÉRT, BELEÉRTVE A PASSWORD MANAGER SZOFTVER ÁLTAL ADATSZINKRONIZÁLÁS ÉS BIZTONSÁGI MENTÉS CÉLJÁBÓL KÜLSŐ TÁRHELYRE KÜLDÖTT BÁRMILYEN ADATOT. AZ ADATOKNAK A PASSWORD MANAGER SZOFTVERREL TÖRTÉNŐ TITKOSÍTÁSA NEM JELENTI A GYÁRTÓNAK AZ ADATOK BIZTONSÁGÁVAL KAPCSOLATOS FELELŐSSÉGÉT. ÖN KIFFEJEZETTEN HOZZÁJÁRUL, HOGY A PASSWORD MANAGER SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL BEOLVASOTT, HASZNÁLT, TITKOSÍTOTT, TÁROLT, SZINKRONIZÁLT VAGY ELKÜLDÖTT ADATOK HARMADIK FELEK SZERVEREIN TÁROLHATÓK LEGYENEK (KIZÁRÓLAG A PASSWORD MANAGER SZOFTVER OLYAN HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK, AHOL A SZINKRONIZÁLÁSI ÉS BIZTONSÁGI MENTÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ENGEDÉLYEZVE VANNAK). HA A GYÁRTÓ SAJÁT BELÁTÁSA SZERINT ÚGY DÖNT, HOGY HARMADIK FÉL TÁRHELYÉT, WEBHELYÉT, WEBES PORTÁLJÁT, SZERVERÉT VAGY SZOLGÁLTATÁSÁT HASZNÁLJA, A GYÁRTÓ NEM FELELŐS AZ ADOTT HARMADIK FÉL SZOLGÁLTATÁSÁNAK MINŐSÉGÉÉRT, BIZTONSÁGÁÉRT VAGY RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁÉRT, ÉS A GYÁRTÓ SEMMILYEN MÉRTÉKBEN SEM TEHETŐ FELELŐSSÉ A HARMADIK FÉL SZERZŐDÉSES VAGY JOGI KÖTELEZETTSÉGEINEK MEGSZEGÉSÉÉRT, SEM A SZOFTVER HASZNÁLATA SORÁN BEKÖVETKEZŐ KÁROKÉRT, VESZTESÉGÉRT, PÉNZÜGYI VAGY NEM PÉNZÜGYI KÁROKÉRT VAGY BÁRMILYEN MÁS VESZTESÉGÉRT. A GYÁRTÓ NEM FELELŐS A PASSWORD MANAGER HASZNÁLATÁVAL BEOLVASOTT, FELHASZNÁLT, TITKOSÍTOTT, TÁROLT, SZINKRONIZÁLT VAGY ELKÜLDÖTT, ILLETVE A TÁRHELYEN LÉVŐ ADATOK TARTALMÁÉRT. ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY A GYÁRTÓNAK NINCS HOZZÁFÉRÉSE A TÁROLT ADATOK TARTALMÁHOZ, ÉS NEM TUDJA AZT FIGYELNI, ILLETVE A JOGI SZEMPONTBÓL KÁRTÉKONY TARTALMAT ELTÁVOLÍTANI.

A Gyártó fenntartja magának az összes jogot a Password MANAGER szoftverrel kapcsolatos fejlesztések, frissítések és javítások („Fejlesztések”) elvégzésére még abban az esetben is, ha az ilyen fejlesztések bármilyen formában az Ön visszajelzései, ötletei vagy javaslatai alapján valósultak meg. Ön semmilyen térítésre, ideértve a jogdíjakat is, sem jogosult az ilyen Fejlesztésekkel kapcsolatban.

A GYÁRTÓ ENTITÁSAI ÉS LICENCADÓI NEM VÁLLALNAK FELELŐSSÉGET SEMMILYEN IGÉNY VAGY KÖTELEZETTSÉG IRÁNT, AMELY A PASSWORD MANAGER SZOFTVER ÖN VAGY HARMADIK FELEK ÁLTALI HASZNÁLATÁBÓL ERED, ILLETVE ABBÓL, HOGY IGÉNYBE VESZI-E BÁRMILYEN KÖZVETÍTŐI CÉG VAGY KERESKEDŐ SZOLGÁLTATÁSÁT, TOVÁBBÁ VALAMILYEN BIZTONSÁGI SZOLGÁLTATÁS ÉRTÉKESÍTÉSÉVEL VAGY MEGVÁSÁRLÁSÁVAL KAPCSOLATOS, MÉG HA AZ ILYEN IGÉNYEK VAGY KÖTELEZETTSÉGEK VALAMILYEN JOGI VAGY MÉLTÁNYOSSÁGI ELVEN ALAPULNAK IS.

A GYÁRTÓ ENTITÁSAI ÉS LICENCADÓI SEMMILYEN ESETBEN SEM FELELŐSEK SEMMIFÉLE KÖZVETLEN, JÁRULÉKOS, SPECIÁLIS, KÖZVETETT VAGY KÖVETKEZMÉNYI KÁRÉRT, AMELY BÁRMELY HARMADIK FÉL SZOFTVERE, A PASSWORD MANAGER SZOFTVEREN KERESZTÜL ELÉRT ADATOK, A PASSWORD MANAGER SZOFTVER ÖN ÁLTALI HASZNÁLATÁNAK VAGY A SZOFTVER HASZNÁLHATATLANSÁGÁNAK VAGY ELÉRHETETLENSÉGÉNEK, ILLETVE A PASSWORD MANAGER SZOFTVEREN KERESZTÜL NYÚJTOTT ADATOK OKÁN KELETKEZTEK, MÉG HA AZ ILYEN KÁRIGÉNYEK VALAMILYEN JOGI VAGY MÉLTÁNYOSSÁGI ELV ALAPJÁN MERÜLNEK IS FEL. A JELEN ZÁRADÉK ÁLTAL KIZÁRT KÁROK KÖZÉ TARTOZIK KORLÁTOZÁS NÉLKÜL IDEÉRTVE AZ ÜZLETI HASZON ELMARADÁSÁBÓL, SZEMÉLY VAGY TULAJDON SÉRÜLÉSÉBŐL, AZ ÜZLET MEGHIÚSULÁSÁBÓL, ÜZLETI VAGY SZEMÉLYES ADATOK ELVESZTÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ KÁROKAT. EGYES JOGSZABÁLYOK NEM TESZIK LEHETŐVÉ A JÁRULÉKOS VAGY KÖVETKEZMÉNYI KÁROK KORLÁTOZÁSÁT, EZÉRT ELŐFORDULHAT, HOGY EZ A KORLÁTOZÁS NEM VONATKOZIK ÖNRE. ILYEN ESETBEN A GYÁRTÓ FELELŐSSÉGÉNEK MÉRTÉKE A VONATKOZÓ JOG ALAPJÁN ENGEDÉLYEZETT MINIMÁLIS LESZ.

A PASSWORD MANAGER SZOFTVEREN KERESZTÜL BIZTOSÍTOTT INFORMÁCIÓK, TÖBBEK KÖZÖTT A RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK, ELEMZÉSEK, PIACI INFORMÁCIÓK, HÍREK ÉS PÉNZÜGYI ADATOK KÉSLELTETETTEK, PONTATLANOK VAGY HIÁNYOSAK LEHETNEK, ILLETVE HIBÁKAT TARTALMAZHATNAK, ÉS A GYÁRTÓ ENTITÁSAI VAGY LICENCADÓI NEM VÁLLALNAK FELELŐSSÉGET EZEKRE VONATKOZÓAN. A GYÁRTÓ FENNTARTJA A JOGOT, HOGY ELŐZETES ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL BÁRMIKOR MÓDOSÍTSA VAGY MEGSZÜNTESSE A PASSWORD MANAGER SZOFTVER BÁRMELY ELEMÉT VAGY FUNKCIÓJÁT, ILLETVE A PASSWORD MANAGER SZOFTVERBEN FOGLALT ÖSSZES VAGY BÁRMELY FUNKCIÓ VAGY TECHNOLÓGIA HASZNÁLATÁT.

HA A JELEN CIKKBEN SZEREPLŐ RENDELKEZÉSEK BÁRMILYEN OKBÓL KIFOLYÓLAG ÉRVÉNYTELENEK, VAGY A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK SZERINT A GYÁRTÓ FELELŐS A VESZTESÉGÉRT, KÁRÉRT STB., A FELEK EGYETÉRTŐLEG ELFOGADJÁK, HOGY A GYÁRTÓ FELELŐSSÉGE AZ ÖN ÁLTAL KIFIZETETT LICENCDÍJ TELJES ÖSSZEGÉRE KORLÁTOZÓDIK.

ÖN VÁLLALJA, HOGY KÁRTALANÍTJA, MEGVÉDI ÉS MENTESÍTI A GYÁRTÓT ÉS ALKALMAZOTTAIT, LEÁNYVÁLLALATAIT, TÁRSVÁLLALATAIT ÉS EGYÉB PARTNEREIT MINDEN HARMADIK FÉL (BELEÉRTVE A KÉSZÜLÉK TULAJDONOSAIT VAGY AZOKAT A FELEKET, AKIKNEK A JOGAIT ÉRINTETTÉK A PASSWORD MANAGER SZOFTVERBEN HASZNÁLT VAGY A TÁRHELYEN LÉVŐ ADATOK) ÁLTAL TÁMASZTOTT IGÉNY, KÖTELEZETTSÉG, KÁR, VESZTESÉG, KÖLTSÉG, KIADÁS, DÍJ ESETÉN, AMELY A PASSWORD MANAGER SZOFTVER HASZNÁLATA KÖVETKEZTÉBEN MERÜL FEL.

3. Adatok a Password Manager szoftverben. Ha Ön kifejezetten másként meg nem határozza, az Ön által megadott, a Password Manager szoftver adatbázisában mentett adatok tárolása a számítógépen vagy az Ön által definiált egyéb tárolóeszközön titkosított formátumban történik. Ön tudomásul veszi, hogy a Password Manager szoftver bármely adatbázisának vagy egyéb fájlnak a törlése vagy sérülése esetén az abban tárolt adatok véglegesen elvesznek, és Ön tudomásul veszi és elfogadja az ilyen veszteség kockázatát. Az a tény, hogy személyes adatait titkosított formátumban tárolja a számítógépen, nem jelenti azt, hogy az információkat nem tudja ellopni vagy jogosulatlanul felhasználni valaki, aki megszerzi a mesterjelszavát, vagy hozzáférést szerez az ügyfél által az adatbázis megnyitásához megadott aktiválási eszközhöz. Az Ön felelőssége az összes hozzáférési módszer védelmének a biztosítása.

4. Személyes adatok átadása a Gyártónak vagy átvitele tárhelyre. Ha ezt választja, és kizárólag az automatikus adatszinkronizálás és biztonsági mentés biztosítása céljából, a Password Manager szoftver átviszi vagy elküldi a személyes adatokat – nevezetesen a jelszavakat, bejelentkezési adatokat, fiókokat vagy identitásokat – a Password Manager szoftver adatbázisából az interneten keresztül a tárhelyre. Az adatok átvitele kizárólag titkosított formában történik. Az online űrlapokon a jelszavak, bejelentkezési és egyéb adatok Password Manager segítségével történő kitöltéséhez az információkat az interneten keresztül el kell küldeni az Ön által meghatározott webhelyre. Ezt az adatátvitelt nem a Password Manager szoftver kezdeményezi, ezért a Gyártó nem tehető felelőssé a különböző gyártók által támogatott egyetlen webhellyel folytatott ilyen műveletek biztonságáért sem. Az interneten keresztüli minden műveletet – akár a Password Manager szoftver közreműködésével folyik, akár nem – a saját belátása szerint és kockázatára végzi, és Ön vállal kizárólagos felelősséget a számítógépes rendszert érintő bármilyen kárért, illetve az ilyen anyag vagy szolgáltatás letöltéséből és/vagy használatából eredő adatvesztésért. A Gyártó javasolja, hogy rendszeresen készítsen biztonsági másolatot külső meghajtókra az adatbázisról és egyéb fontos fájlokról annak érdekében, hogy minimalizálja az értékes adatok elvesztésének kockázatát. A Gyártó nem tud Önnek segítséget nyújtani az elveszett vagy megsérült adatok helyreállításához. Ha a Gyártó biztonsági mentési szolgáltatásokat nyújt a felhasználói adatbázisfájlokhoz a felhasználók számítógépein lévő fájlok károsodása vagy sérülése esetén, az ilyen biztonsági szolgáltatáshoz nem jár garancia, és nem foglalja magában a Gyártó felelősségét.

A Password Manager szoftver használatával Ön elfogadja, hogy a szoftver időről időre a Gyártó szervereihez kapcsolódhat a licencadatok, elérhető javítások, szervizcsomagok és egyéb frissítések keresése céljából, amelyekkel javítható, karbantartható, módosítható vagy továbbfejleszthető a Password Manager szoftver működése. Előfordulhat, hogy a szoftver a Password Manager szoftver működésével kapcsolatos általános rendszerinformációkat küld az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

5. Eltávolítási információk és utasítások. Az adatbázisból megtartani kívánt információkat a Password Manager szoftver eltávolítása előtt exportálni kell.

A 2. függelék kizárólag az ESET Smart Security Premium végfelhasználóira alkalmazható.

FONTOS: Kérjük, hogy a letöltés, telepítés, másolás vagy használat előtt olvassa el figyelmesen a termék használatára vonatkozó alábbi feltételeket. A SZOFTVER LETÖLTÉSÉVEL, TELEPÍTÉSÉVEL, MÁSOLÁSÁVAL VAGY HASZNÁLATÁVAL ÖN ELFOGADJA AZ ALÁBBI HASZNÁLATI FELTÉTELEKET.

Végfelhasználói licencszerződés

Jelen végfelhasználói licencszerződés (a továbbiakban "a Szerződés") alapján, amely egyfelől az ESET, spol. s r. o. (székhelye: Szlovák Köztársaság, 851 01 Pozsony (Bratislava), Einsteinova 24; bejegyezve az I. sz. Pozsonyi Kerületi Bíróság cégjegyzékében; iktatási szám: 3586/B; cégjegyzékszám: 31 333 535; a továbbiakban "ESET" vagy "Gyártó"), másfelől Ön mint természetes vagy jogi személy (a továbbiakban "Ön" vagy "Végfelhasználó") között jött létre, Ön jogosult a jelen Szerződés 1. pontjában meghatározott Szoftver használatára. A jelen Szerződés 1. pontjában meghatározott Szoftver az alábbiakban megadott feltételeknek megfelelően adathordozón tárolható, e-mailben küldhető, az internetről vagy a Gyártó szervereiről letölthető, illetve más forrásokból beszerezhető.

JELEN SZERZŐDÉS VÉGFELHASZNÁLÓI JOGOSULTSÁGOKRA VONATKOZIK, ÉS NEM ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS. Az értékesítési csomagban található szoftvermásolat és a fizikai adathordozó, valamint a jelen Szerződés alapján a Végfelhasználó által készíthető bármely másolat továbbra is a Gyártó tulajdonát képezi.

A Szoftver letöltése, telepítése, másolása vagy használata közben az "Elfogadom a licencszerződésben foglaltakat" gombra kattintva Ön kifejezi a jelen Szerződésben meghatározott rendelkezések elfogadását. Ha nem ért egyet a Szerződés bármely rendelkezésével, azonnal kattintson a megszakításra szolgáló gombra, szakítsa meg a letöltést vagy a telepítést, illetve semmisítse meg vagy küldje vissza a Szoftvert, a telepítési adathordozót, valamint a kapcsolódó dokumentációt és a vásárlási számlát a Gyártónak vagy abba az üzletbe, ahol a Szoftvert beszerezte.

ÖN ELFOGADJA, HOGY A SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL KIFEJEZI, HOGY A JELEN SZERZŐDÉST ELOLVASTA, MEGÉRTETTE, ÉS RENDELKEZÉSEIT ÖNMAGÁRA NÉZVE KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰNEK ISMERTE EL.

1. Szoftver: A jelen Szerződésben a "Szoftver" kifejezés az alábbiakat foglalja magában:

(i) a jelen szerződéshez tartozó számítógépes program és annak minden összetevője;

(ii) a lemezek, CD-ROM-ok, DVD-k, e-mailek és mellékleteik vagy más adathordozók tartalma, amelyhez a jelen Szerződés tartozik, beleértve az adathordozón nyújtott vagy e-mailben küldött, illetve interneten letölthető Szoftver tárgykódját;

(iii) minden kapcsolódó írásbeli használati utasítás vagy a Szoftverhez tartozó egyéb dokumentáció, beleértve többek között a szoftver bármilyen leírását, specifikációját, tulajdonságainak vagy működésének ismertetését, a működési környezet leírását, amelyben a Szoftvert használják, a Szoftver telepítési vagy használati útmutatóit, a Szoftver megfelelő használatára vonatkozó bármilyen leírást (a továbbiakban "Dokumentáció");

(iv) a Szoftver másolatai, lehetséges hibáinak javításai, kiegészítései, bővítményei, módosított verziói, összetevőinek frissítései (ha vannak), amelyekhez a Gyártó a jelen Szerződés 3. pontja szerint Önnek használati engedélyt adott. A Szoftver kizárólag végrehajtható tárgykód formájában szerezhető be. A Szoftver kizárólag végrehajtható tárgykód formájában szerezhető be.

2. Telepítés, Számítógép és Licenckulcs. Az adathordozón biztosított, e-mailben küldött vagy az internetről, illetve a Gyártó szervereiről letöltött vagy más forrásból megszerzett Szoftvert telepíteni kell. A Szoftvert megfelelően konfigurált számítógépre kell telepíteni, amely legalább a Dokumentációban közölt követelményeknek megfelel. A telepítési módszer leírása a Dokumentációban található. A Szoftvert futtató Számítógépre nem telepíthető olyan számítógépes program vagy hardver, amely kedvezőtlen hatással lehet a Szoftverre. A Számítógép olyan hardver – korlátozás nélkül ideértve a személyi számítógépeket, laptopokat, munkaállomásokat, tenyérszámítógépeket, okostelefonokat, kézi elektronikus készülékeket, illetve egyéb elektronikus eszközöket –, amelyre a Szoftver készült, és amelyre telepíteni fogják, illetve amelyen használni fogják a Szoftvert. A Licenckulcs szimbólumok, betűk, számok, illetve speciális jelek egyedi sorozata, amelyet a Végfelhasználó kap annak érdekében, hogy legálisan használhassa a Szoftvert vagy annak egy adott verzióját, illetve kiterjeszthesse a Licencet a jelen Szerződéssel összhangban.

3. Licenc. Amennyiben Ön elfogadja a jelen Szerződés rendelkezéseit, és megfelel az itt előírt összes feltételnek, a Gyártó az alábbi jogokat (a továbbiakban "Licenc") biztosítja az Ön számára:

a) Telepítés és használat. Nem kizárólagos és nem átruházható jogot szerez a Gyártótól arra, hogy a Szoftvert egy számítógép merevlemezére vagy más tartós adattárolásra alkalmas adathordozóra telepítse, a Szoftvert számítógépes rendszerek memóriájába telepítse, és ott tárolja, valamint megjelenítse azt.

b) A licencek számának kikötése. A Szoftver használatára vonatkozó jogosultságot a Végfelhasználók száma határozza meg. Egy Végfelhasználónak kell tekinteni a következőt: (i) a Szoftver telepítése egyetlen számítógépre, vagy (ii) ha a licenc terjedelme az e-mail postafiókok számához kötött, a felhasználó egy olyan számítógép-használót jelent, aki levelezőprogramon (Mail User Agent, levelezési felhasználói ügynök) (a továbbiakban "Levelezőprogram") keresztül fogad e-mailt. Ha egy Levelezőprogram e-mailt fogad, majd azt automatikusan továbbítja több felhasználónak, akkor a Végfelhasználók számának meghatározása az alapján történik, hogy ténylegesen hány felhasználó kapja meg a továbbítással az e-mailt. Ha a levelezési szerver levelezési kapuként működik, a Végfelhasználók száma megegyezik azon levelezésiszerver-használók számával, akiknek a kapu szolgáltatást nyújt. Csak egy számítógépre szükséges licencet szerezni, ha meghatározatlan számú e-mail-cím (alias) van átirányítva egy felhasználónak, és csak egyetlen felhasználó fogadja őket, továbbá a kliens nem továbbítja automatikusan az üzeneteket nagyszámú felhasználóhoz. A Licenc egyidejűleg csak egy számítógépen használható. A Végfelhasználó csak abban a mértékben jogosult megadni a Licenckulcsot a Szoftvernek, amennyi joga van használni a Szoftvert a Gyártó által adott Licencek száma alapján. A Licenckulcs bizalmas jellegű, Ön nem oszthatja meg harmadik féllel, illetve nem engedélyezheti a Licenckulcs használatát harmadik félnek, kivéve akkor, ha a jelen Szerződés vagy a Gyártó ezt megengedi. Ha a Licenckulcs illetéktelenekhez kerül, haladéktalanul értesítse a Gyártót.

c) Business Edition. A Szoftver Business Edition verzióját kell beszerezni a Szoftver levelezési szervereken, levelezési átjárókon vagy internetes átjárókon való használatához.

d) A licenc érvényességi időszaka. A Szoftver használatára vonatkozó jogosultság korlátozott időtartamra szól.

e) Számítógép-gyártói (OEM-) szoftver. A számítógép-gyártói szoftver használata arra a számítógépre korlátozott, amellyel megvásárolta azt, és másik számítógépre nem vihető át.

f) Kereskedelmi forgalomba nem hozható termék és próbaverzió. Kereskedelmi forgalomba nem hozható termék és próbaverzió. A "kereskedelmi forgalomba nem hozhatóként" minősített Szoftver és a próbaverzió nem lehet díjköteles, és kizárólag a Szoftver jellemzőinek ellenőrzésére és tesztelésére, valamint szemléltetési célra használható.

g) A licenc lejárata. A Licenc az érvényességi időszak végén automatikusan lejár. Ha Ön nem teljesíti a jelen Szerződés bármely rendelkezését, a Gyártónak jogában áll felmondani a Szerződést bármely jogosultság vagy az ilyen esetekben a Gyártó számára elérhető jogorvoslati lehetőség megsértése nélkül. A Licenc felmondása esetén a Szoftvert, illetve az összes biztonsági másolatot haladéktalanul törölnie kell, meg kell semmisítenie, vagy saját költségén vissza kell küldenie az ESET címére vagy abba az üzletbe, ahol a Szoftvert beszerezte. A Licenc lejárata esetén a Gyártónak szintjén jogában áll felmondania a Végfelhasználó jogosultságát a Szoftver olyan funkcióinak használatára, amelyek a Gyártó vagy harmadik felek szervereihez való kapcsolódást igényelnek.

4. Adatgyűjtésre és internetkapcsolatra vonatkozó követelmények. A Szoftver megfelelő működtetéséhez internetkapcsolat szükséges, és rendszeres időközönként csatlakoznia kell a Gyártó vagy a harmadik fél szervereihez, valamint adatgyűjtés céljából az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően. Az internetkapcsolatra és az adatgyűjtésre a Szoftver alábbi funkcióihoz van szükség:

a) A Szoftver frissítései. A Gyártó jogosult, de nem köteles időről időre kiadni a Szoftver frissítéseit ("Frissítések"). Ez a funkció a Szoftver általános beállításai között engedélyezhető, és a Frissítések ezért automatikusan települnek, kivéve ha a Végfelhasználó letiltotta a Frissítések automatikus telepítését. A frissítések biztosításához szükség van a Licenc eredetiségének ellenőrzésére, ideértve a Számítógépre vonatkozó információkat, illetve annak ellenőrzését, hogy a platform, amelyre telepítve van a Szoftver, megfelel-e az Adatvédelmi szabályzatnak.

b) Kártevők és információk továbbítása a Gyártónak. A Szoftver olyan funkciókat tartalmaz, amelyek mintákat gyűjtenek a vírusokról és egyéb kártékony számítógépes programokról, a gyanús, problémás, kéretlen vagy veszélyes objektumokról, többek között fájlokról, URL-címekről, IP-csomagokról vagy Ethernet-keretekről (a továbbiakban "Kártevők"), majd a mintákat elküldik a Gyártónak, beleértve, de nem kizárólag a telepítési folyamatra, arra a számítógépre és/vagy platformra vonatkozó adatokkal, amelyen a Szoftver telepítve van, valamint a szoftver működésével és funkcióival (a továbbiakban "Adatok") együtt. Ezek az Adatok és Kártevők magukban foglalhatják a Végfelhasználóval vagy a Szoftvert futtató számítógép más felhasználóival kapcsolatos adatokat (beleértve a véletlenszerűen vagy nem szándékosan megszerzett személyes adatokat is), valamint a kártevők által érintett fájlokat a kapcsolódó metaadatokkal együtt.

Az információkat és a kártevőket a szoftver következő funkciói gyűjthetik:

i. A LiveGrid megbízhatósági rendszer végzi a kártevőkkel kapcsolatos egyirányú kivonatok gyűjtését és elküldését a Gyártónak. Ez a funkció a Szoftver általános beállításai között engedélyezhető. Ez a funkció a Szoftver általános beállításai között engedélyezhető.

ii. A LiveGrid visszajelzési rendszer hajtja végre a kártevők gyűjtését és elküldését a Gyártónak a kapcsolódó metaadatokkal és információkkal együtt. Ezt a funkciót a Végfelhasználó aktiválja a Szoftver telepítése során.

A Gyártó a kapott Adatokat és Kártevőket kizárólag a Kártevők elemzésére és tanulmányozására, a Szoftver fejlesztésére, valamint a Licenc eredetiségének ellenőrzésére használja, és megfelelő intézkedésekkel biztosítja a kapott Adatok és Kártevők bizalmas kezelését. A Szoftver fent említett funkciójának aktiválásával Ön hozzájárul ahhoz, hogy a Gyártó összegyűjtsön és feldolgozzon Kártevőket és Adatokat az Adatvédelmi szabályzatot és a vonatkozó jogszabályokat betartva. Ez a funkció bármikor kikapcsolható.

c) Az adatokkal való visszaélés elleni védelem. A Szoftver egyik funkciója megakadályozza az ellopott Számítógépen lévő fontos adatok elvesztését, illetve a velük való visszaélést. Ez a funkció le van tiltva a Szoftver alapértelmezett beállításaiban. Ha engedélyezni szeretné, a https://my.eset.com weboldalon létre kell hoznia egy MEC-fiókot (a továbbiakban "MEC-fiók"). A funkció ezen a fiókon keresztül aktiválja az adatgyűjtést a számítógép ellopása esetén. Ha engedélyezi a funkciót, akkor a Gyártó megkapja az ellopott Számítógéppel kapcsolatos adatokat, amelyek magukban foglalhatják a Számítógép hálózati helyét, a Számítógép képernyőjén megjelenő tartalmat, a Számítógép konfigurációját és a Számítógéphez csatlakoztatott kamera által rögzített adatokat (a továbbiakban "Adatok"). A Végfelhasználó jogosult arra, hogy a funkció által megszerzett és a MEC-fiók által biztosított Adatokat kizárólag a számítógép ellopásából adódó hátrányos helyzet megszüntetése céljából felhasználja. Kizárólag a funkció rendeltetési céljából a Gyártó feldolgozhatja az Adatokat az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően és a vonatkozó jogszabályokkal összhangban. A Gyártónak engedélyeznie kell a Végfelhasználónak az Adatokhoz való hozzáférést annyi időre, amennyi szükséges annak a célnak az eléréséhez, amely miatt végbement az Adatok megszerzése. Ez az időtartam nem lépheti túl az Adatvédelmi szabályzatban rögzített megőrzési időtartamot. Az adatokkal való visszaélés elleni védelem kizárólag olyan számítógépek és fiókok esetében vehető igénybe, amelyekhez a Végfelhasználó jogszerű hozzáféréssel rendelkezik. A Gyártó minden illegális használatot a megfelelő hatóságok tudomására hoz. A Gyártó eleget tesz a vonatkozó törvényi előírásoknak, és visszaélés esetén minden segítséget megad az igazságszolgáltatási szerveknek. Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy felelősséggel tartozik a MEC-fiók eléréséhez szükséges jelszó biztonságáért, és hogy nem adja át a jelszót harmadik félnek. A Végfelhasználó felelős minden olyan jogosult vagy jogosulatlan műveletért, amely az adatokkal való visszaélés elleni védelmet biztosító szolgáltatással vagy a MEC-fiókkal kapcsolatos. A MEC-fiókkal való bárminemű visszaélésről azonnal értesítenie kell a Gyártót. Az adatokkal való visszaélés elleni védelem kizárólag az ESET Internet Security és az ESET Smart Security Premium Végfelhasználói számára áll rendelkezésre.

d) Hálózaton keresztül csatlakozó eszközök biztonsági szempontból való felmérése. A Szoftver tartalmaz egy olyan funkciót, amely ellenőrzi a Végfelhasználó helyi hálózatának biztonságát és a helyi hálózaton található eszközök biztonságát. Ehhez szükség van a helyi hálózat nevére és a helyi hálózaton található eszközökkel kapcsolatos adatokra, így például az állapotukra, típusukra, nevükre, IP-címükre és MAC-címükre és a licencelési adatokra. A routerek vezeték nélküli biztonsági típusára és vezeték nélküli titkosítási típusára is szükség van. Előfordulhat, hogy a funkció arról is információkat, nyújt, hogy rendelkezésre áll-e biztonsági szoftver a helyi hálózaton található eszközök védelméhez.

A jelen Szerződés értelmében szükség van az olyan adatok gyűjtésére és tárolására, amelyek lehetővé teszik a Gyártónak az Ön beazonosítását az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelő módon. Ön elfogadja, hogy a Gyártó saját eszközeinek segítségével ellenőrizheti, hogy Ön a jelen Szerződés előírásainak megfelelően használja-e a Szoftvert. Ön elfogadja azt is, hogy a jelen Szerződés értelmében szükség van az Ön adatainak átvitelére a Szoftver és a Gyártó számítógépes rendszerei, illetve a Gyártó forgalmazói és támogatási hálózatának részét képező üzleti partnerei által működtetett számítógépes rendszerek között folyó kommunikáció során a Szoftver működésének biztosításához, a Szoftver használatához szükséges engedélyezés, valamint a Gyártó jogainak védelme érdekében.

A Szerződés megkötését követően a Gyártó, illetve a Gyártó forgalmazói és támogatási hálózatának részét képező üzleti partnerei jogosult az Önt azonosító alapvető adatok átadására, feldolgozására és tárolására számlázási célból, a jelen Szerződés végrehajtása érdekében, valamint azért, hogy az értesítések továbbíthatók legyenek az Ön Számítógépére. Ön ezennel hozzájárul értesítések és üzenetek fogadásához, ideértve többek között a marketinginformációkat is. Ön ezennel hozzájárul értesítések és üzenetek fogadásához, ideértve többek között a marketinginformációkat is.

Az adatvédelemről, a személyes adatok védelméről és az Önt mint adatalanyt megillető jogokról az Adatvédelmi szabályzat tartalmaz részletes információkat, amely a Gyártó webhelyén található, és közvetlenül a telepítési eljárás során érhető el. A Szoftver súgójában is megtalálható.

5. A Végfelhasználó jogainak gyakorlása. Ön a Végfelhasználó jogait kizárólag személyesen vagy alkalmazottjai útján gyakorolhatja. Végfelhasználóként a Szoftvert csak a saját tevékenységének biztosítására és csak azon Számítógépek vagy számítógépes rendszerek védelmére használhatja fel, amelyekre vonatkozóan a Licencet megszerezte.

6. A jogok korlátozása. A Szoftvert nem másolhatja, nem terjesztheti, nem nyerheti ki az összetevőit, és nem készíthet belőle semmilyen származtatott tartalmat. A Szoftver használatakor az alábbi korlátozásokat kell betartania:

(a) Biztonsági másolatként készíthet a Szoftverről egy másolatot tartós adattárolásra alkalmas adathordozón, feltéve hogy a biztonsági másolatot később más számítógépen nem telepíti vagy nem használja. A Szoftver bármilyen, ettől eltérő módon történő másolása a jelen Szerződés megszegését jelenti.

(b) Ön a jelen Szerződésben kifejezetten megengedett eseteken kívül nem jogosult a szoftvert és annak másolatait használni, módosítani, lefordítani, többszörözni és a használati jogát átruházni.

(c) Ön a Szoftvert nem értékesítheti, használatát nem adhatja tovább, nem adhatja sem bérbe, sem kölcsön más személynek, illetve nem veheti bérbe más személytől, és nem használhatja kereskedelmi szolgáltatások nyújtásához.

(d) Ön a Szoftvert nem jogosult visszafordítani, visszafejteni, vagy egyéb módon megkísérelni a Szoftver forráskódjának megszerzését, azon eseteket kivéve, melyek körében az e rendelkezés által előírt korlátozást a törvény kifejezetten tiltja.

(e) Ön elfogadja, hogy a Szoftvert kizárólag olyan módon használja fel, amely megfelel az alkalmazandó jogszabályok előírásainak, amelyek alapján a Szoftvert használja, ideértve kivétel nélkül a szerzői jogról szóló törvényben és az egyéb szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályokban található korlátozásokat is.

(f) Elfogadja, hogy a Szoftvert és annak funkcióit csak úgy használhatja, hogy azzal más Végfelhasználókat nem korlátoz e szolgáltatások elérésében. A Gyártó fenntartja magának a jogot az egyes Végfelhasználóknak nyújtott szolgáltatások hatókörének korlátozására annak érdekében, hogy a szolgáltatások használatát a lehető legnagyobb számú Végfelhasználó számára biztosíthassa. A szolgáltatások hatókörének korlátozása azt is magában foglalja, hogy a Gyártó teljes mértékben megakadályozhatja a Szoftver bármely funkciójának használatát, és törölheti a Szoftver egy adott funkciójával kapcsolatos Adatokat és információkat a Gyártó vagy harmadik fél által üzemeltetett szerverekről.

(g) Ön beleegyezik abba, hogy nem folytat semmiféle olyan tevékenységet a Licenckulccsal kapcsolatban, amely megszegné a jelen Szerződés feltételeit, illetve amelynek következtében olyan személy kapná meg a Licenckulcsot, aki nem jogosult a Szoftver használatára. Ilyen tevékenység például a használt vagy nem használt Licenckulcs bármilyen formában való átadása, engedély nélküli másolása, megkettőzött vagy generált Licenkulcsok továbbadása, illetve a Szoftver használata olyan Licenkulccsal, amely nem a Gyártótól származik.

7. Szerzői jogok. A Szoftver és minden jogosultság, beleértve korlátozás nélkül a benne foglalt jogcímeket és szellemi tulajdonjogot, az ESET és/vagy a Licencet adó partnerei tulajdonát képezik. E jogokat a vonatkozó nemzetközi egyezmények rendelkezései és a használat helye szerinti ország alkalmazandó nemzeti jogszabályai védik. A Szoftver szerkezete, felépítése és kódja az ESET és/vagy a Licencet adó partnerei üzleti titkának és bizalmas információinak minősül. A 6(a) pontban foglalt esetet kivéve tilos a Szoftver másolása. A jelen Szerződés szerint másolt példányoknak is minden esetben tartalmazniuk kell a Szoftverrel megegyező szerzői jogokra és egyéb jogcímekre vonatkozó értesítéseket. Ha visszafordítja, visszafejti, vagy egyéb módon megkísérli a Szoftver forráskódjának megszerzését a jelen Szerződés rendelkezéseinek megszegésével, az úgy tekintendő, hogy az ezúton szerzett összes információ létrejöttének pillanatában automatikusan és visszavonhatatlanul a Gyártóra átruházza azt, a Gyártónak a jelen Szerződés megsértésével kapcsolatos jogaival együtt.

8. Fenntartott jogok. A Gyártó fenntartja magának a Szoftverre vonatkozó összes jogot, azokat kivéve, amelyeket Ön a Szoftver Végfelhasználójaként a jelen Szerződés keretei között gyakorolhat.

9. Többnyelvű verzió, több adathordozón biztosított szoftver, több másolat. Ha a Szoftver több platformot vagy nyelvet támogat, vagy ha Ön több példánnyal rendelkezik, a Szoftvert csak annyi számítógéprendszeren és azokkal a verziókkal használhatja, amelyekre a Licencet megszerezte. Ön nem jogosult a Szoftver nem használt verzióit vagy példányait eladni, bérbe adni, haszonbérbe adni vagy a használatát továbbadni, kölcsönadni, illetve más személyre átruházni.

10. A Szerződés hatálybalépése és megszűnése. A jelen Szerződés attól a dátumtól érvényes, amikor Ön elfogadja a Szerződés feltételeit. Ön a Szerződést bármikor megszüntetheti a Szoftver, az összes biztonsági másolat és a gyártótól vagy üzleti partnereitől kapott kapcsolódó anyag végleges törlésével, megsemmisítésével vagy a saját költségen történő visszaküldésével. A Szerződés megszűnésének módjától függetlenül a 7., 8., 11., 13., 19. és 21. pontban foglalt rendelkezések korlátlan ideig érvényben maradnak.

11. VÉGFELHASZNÁLÓI JOGNYILATKOZATOK. VÉGFELHASZNÁLÓKÉNT ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY A SZOFTVERT ANNAK "ADOTT ÁLLAPOTÁBAN", MINDENFÉLE KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL KAPJA, AZZAL, HOGY AZ ALKALMAZANDÓ. SEM A GYÁRTÓ, A LICENCET ADÓ PARTNEREI VAGY LEÁNYVÁLLALATAI, SEM A SZERZŐI JOGOK JOGOSULTJAI NEM VÁLLALNAK KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁST, KÜLÖNÖSKÉPPEN, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN ADÁSVÉTELHEZ KAPCSOLÓDÓ JÓTÁLLÁST, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGOT, VALAMINT ARRA VONATKOZÓ JOGSZAVATOSSÁGOT, HOGY A SZOFTVER NEM SÉRTI HARMADIK SZEMÉLYEK SZABADALMI, SZERZŐI, VÉDJEGYRE VONATKOZÓ VAGY EGYÉB JOGAIT. SEM A GYÁRTÓ, SEM MÁS FÉL NEM VÁLLAL JÓTÁLLÁST AZÉRT, HOGY A SZOFTVERBEN TALÁLHATÓ FUNKCIÓK MEGFELELNEK AZ ÖN ELVÁRÁSAINAK, ILLETVE HOGY A SZOFTVER MŰKÖDÉSE ZAVARTALAN ÉS HIBAMENTES LESZ. A KÍVÁNT EREDMÉNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA ALKALMAS SZOFTVER KIVÁLASZTÁSA, TELEPÍTÉSE ÉS HASZNÁLATA, ILLETVE A SZOFTVERREL ÖN ÁLTAL ELÉRT EREDMÉNY TELJES MÉRTÉKBEN AZ ÖN FELELŐSSÉGE ÉS KOCKÁZATA.

12. További kötelezettségvállalás kizárása. A jelen Szerződés a benne kifejezetten felsoroltakon kívül a Gyártóra és a Licencet adó partnereire nem ró további kötelezettségeket.

13. KORLÁTOZOTT FELELŐSSÉGVÁLLALÁS. AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKIG A GYÁRTÓ, ILLETVE ALKALMAZOTTAI ÉS LICENCET ADÓ PARTNEREI SEMMILYEN ESETBEN SEM FELELŐSEK BÁRMIFÉLE BEVÉTEL- VAGY NYERESÉGKIESÉSÉRT, MEGHIÚSULT ÉRTÉKESÍTÉSI LEHETŐSÉGÉRT, ADATVESZTÉSÉRT, HELYETTESÍTŐ TERMÉKEK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSÉBŐL FAKADÓ KÖLTSÉGEKÉRT, TULAJDONBAN BEKÖVETKEZETT VAGY SZEMÉLYT ÉRINTŐ KÁRÉRT, ÜZLETI FORGALOM KIESÉSÉÉRT, ÜZLETI INFORMÁCIÓ ELVESZTÉSÉRT VAGY BÁRMIFÉLE SPECIÁLIS, KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, GAZDASÁGI, FEDEZETI, BÜNTETŐJOGI VAGY KÖVETKEZMÉNYKÁRÉRT, FÜGGETLENÜL A KÁROKOZÁS MIKÉNTJÉTŐL, ÉS ATTÓL, HOGY AZ SZERZŐDÉSBŐL, SZÁNDÉKOS KÁROKOZÁSBÓL, GONDATLANSÁGBÓL, VAGY MÁS, FELELŐSSÉGET MEGALAPOZÓ TÉNYBŐL ERED, HA EZEK A SZOFTVER HASZNÁLATÁNAK VAGY HASZNÁLHATATLANSÁGÁNAK OKÁN MERÜLTEK FEL, MÉG ABBAN AZ ESETBEN IS, HA A GYÁRTÓT VAGY A LICENCET ADÓ PARTNEREIT, ILLETVE LEÁNYVÁLLALATAIT ELŐZŐLEG ÉRTESÍTETTÉK AZ ILYEN KÁR BEKÖVETKEZTÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL. MIVEL EGYES ORSZÁGOK ÉS JOGSZABÁLYOK NEM TESZIK LEHETŐVÉ A FELELŐSSÉG KIZÁRÁSÁT, A KORLÁTOZÁSÁT VISZONT IGEN, A GYÁRTÓ, ANNAK ALKALMAZOTTAI ÉS A LICENCET ADÓ PARTNEREI, ILLETVE LEÁNYVÁLLALATAI FELELŐSSÉGE A LICENCÉRT FIZETETT DÍJ MÉRTÉKÉRE KORLÁTOZÓDIK.

14. A jelen Szerződés egyetlen rendelkezése sem érinti annak a félnek a jogait, aki a jogszabályok értelmében fogyasztónak minősül.

15. Terméktámogatás. Az ESET vagy az ESET által meghatalmazott harmadik felek jótállás vagy jognyilatkozatok nélkül, saját döntésüknek megfelelően terméktámogatást nyújtanak. A terméktámogatás előkészületeként a Végfelhasználónak biztonsági másolatot kell készítenie az összes meglévő adatról, szoftverről és a program összetevőiről. Az ESET vagy/és az ESET által meghatalmazott harmadik felek nem vállalnak felelősséget az adatok, a tulajdon, a szoftver vagy a hardver terméktámogatás következtében keletkező sérüléséért vagy elvesztéséért, illetve a veszteség miatt. Az ESET vagy/és az ESET által meghatalmazott harmadik felek fenntartják a jogot, hogy eldönthessék, miszerint a probléma megoldása túllépi-e a terméktámogatás hatáskörét. Az ESET fenntartja a jogot, hogy saját hatáskörében elutasítsa, felfüggessze vagy befejezze a terméktámogatás nyújtását. Technikai terméktámogatás céljából szükség lehet Licencadatokra, Adatokra és egyéb adatokra az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

16. A licenc átadása. A szoftver egyik számítógéprendszerről átvihető egy másikra, feltéve ha az nem ellentétes a Szerződés feltételeivel. Ha nem ütközik a Szerződés feltételeivel, a Végfelhasználó csak a Gyártó jóváhagyásával jogosult véglegesen átadni a Licencet és a jelen Szerződésből fakadó minden jogosultságot másik Végfelhasználónak azzal a feltétellel, hogy (i) az eredeti felhasználó nem tartja meg a Szoftver egyetlen másolatát sem; (ii) a jogosultságok átadása közvetlen, vagyis az eredeti Végfelhasználóról az új Végfelhasználóra történik; (iii) az új felhasználónak vállalnia kell a jelen Szerződés szerint az eredeti Végfelhasználót érintő minden jogosultságot és kötelezettséget; (iv) az eredeti Végfelhasználónak át kell adnia az új Végfelhasználó részére a szoftver eredetiségének ellenőrzését lehetővé tevő összes dokumentációt a 17. pontban leírtak szerint.

17. A Szoftver eredetiségének ellenőrzése. A Végfelhasználó a Szoftver használatára vonatkozó jogosultságát az alábbi módok valamelyikén igazolhatja: (i) a Gyártó vagy a Gyártó által kinevezett harmadik fél által kibocsátott licenctanúsítvánnyal; (ii) írásbeli licencszerződéssel, amennyiben készült ilyen szerződés; (iii) a Gyártó által e-mailben küldött licencadatokkal (felhasználónév és jelszó). A Szoftver eredetiségének ellenőrzése céljából szükség lehet Licencadatokra és a Végfelhasználó személyazonosítására alkalmas adatokra az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

18. Licencek adása hatóságok és az Amerikai Egyesült Államok kormánya számára. A Szoftver a jelen Szerződésben rögzített licencjogosultságokkal és korlátozásokkal biztosítható a hatóságok, többek között az Amerika Egyesült Államok kormánya számára.

19. Exportálási és újraexportálási ellenőrzés. A Szoftver, a Dokumentáció vagy ezek részei (beleértve a Szoftverrel és annak összetevőivel kapcsolatos információkat is) alávethetők behozatali és kiviteli ellenőrzésnek az alkalmazandó jog szabályai szerint. Az exportálással és Végfelhasználóval kapcsolatos rendeleteket és a végfelhasználással és a rendeltetési hellyel kapcsolatos korlátozásokat az Amerikai Egyesült Államok és más országok kormányai adják meg. Ön vállalja, hogy szigorúan betartja az összes vonatkozó behozatali és kiviteli szabályt, és tudomásul veszi, hogy a Szoftver kiviteléhez, újrakiviteléhez, átszállításához vagy behozatalához igényelt licencek megszerzéséért Ön a felelős.

20. Értesítések. Minden értesítést, a visszaküldendő Szoftvert és Dokumentációt a következő címre kell küldeni: ESET, spol. s r. o., 851 01 Pozsony, Einsteinova 24, Szlovákia.

21. Alkalmazandó jog. A jelen Szerződésre a Szlovák Köztársaság törvénye az irányadó, és a szerződés a szerint értelmezendő. A Végfelhasználó és a Gyártó ezennel megállapodnak abban, hogy az alkalmazandó jog és az ENSZ által elfogadott "Nemzetközi árukereskedelmi szerződésekről szóló egyezmény" ütközése esetén az ütköző rendelkezések nem alkalmazhatók. A Gyártóval fennálló, illetve a Szoftver használatával kapcsolatos minden jogvita vagy követelés tekintetében Ön kifejezetten aláveti magát a Pozsonyi I. sz. Kerületi Bíróság kizárólagos joghatóságának, továbbá kifejezetten aláveti magát a nevezett bíróság illetékességének az ilyen jogviták rendezésében.

22. Általános rendelkezések. Amennyiben a jelen Szerződés bármely rendelkezése érvénytelen vagy kikényszeríthetetlen, az nem érinti a Szerződés többi részének érvényességét. A többi rendelkezés továbbra is érvényes és végrehajtható marad az itt lefektetett feltételek szerint. Jelen Szerződés csak írásban módosítható, amely módosításokat a Gyártó meghatalmazott képviselőjének vagy egy olyan személynek kell aláírnia, aki ügyvédi meghatalmazással kifejezetten eljárhat ebben a hatáskörben.

Az Ön és a Gyártó között létrejött jelen Szerződés jelenti a Szoftverre vonatkozó teljes szerződést, és hatályon kívül helyezi a Szoftverre vonatkozóan tett minden korábbi jognyilatkozatot, megállapodást, kötelezettségvállalást, kommunikációt vagy hirdetést.

1. SZ. FÜGGELÉK AZ ESET SECURE DATA VÉGFELHASZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉSÉHEZ

1. Definíciók. A jelen 1. számú függelék meghatározza a következő kifejezések jelentését:

(a) "Információk" a szoftverrel titkosított vagy visszafejtett bármilyen információ vagy adat;

(b) "Termékek" az ESET Secure Data szoftver és a dokumentáció;

(c) "ESET Secure Data" az elektronikus adatok titkosításához és visszafejtéséhez használt szoftver(ek);

A többes számra utaló minden hivatkozás magában foglalja az egyes számot, és a férfinemre történő minden hivatkozás a nőneműt és a semleges neműt, és fordítva. A pontosan nem definiált szavakat a Szerződés általi definícióknak megfelelően kell használni.

2. További Végfelhasználói jognyilatkozat. Ön tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:

(a) az Ön felelőssége az Adatok védelme, karbantartása és biztonsági mentése;

(b) az ESET Secure Data telepítése előtt minden információról és adatról (korlátozás nélkül beleértve minden kritikus információt és adatot) teljes biztonsági másolatot kell készítenie;

(c) meg kell őriznie az ESET Secure Data beállításához és használatához szükséges jelszavak és egyéb információk biztonságos rekordját, emellett biztonsági másolatot kell készítenie az összes titkosítási kulcsról, licenckódról, fontos fájlról és a különféle tárolási adathordozóhoz létrehozott egyéb adatról;

(d) a Termékek használatáért Ön felel. A Gyártó nem tehető felelőssé az Információk vagy egyéb adatok jogosulatlan vagy téves titkosításából vagy visszafejtéséből eredő bármilyen veszteségért, kárért vagy sérülésért, bárhogyan és bárhol történik az Információk vagy egyéb adatok tárolása;

(e) míg a Gyártó minden ésszerű lépéssel biztosítja az ESET Secure Data sértetlenségét és biztonságát, a Termékeket (vagy egyetlen Terméket) sem szabad használni olyan területen, amely veszély esetén a működést automatikusan kikapcsoló biztonsági szinttől függ, illetve potenciálisan kockázatos vagy veszélyes, korlátozás nélkül beleértve a nukleáris létesítményeket, repülőgép-irányítást, vezérlési vagy kommunikációs rendszereket, fegyver- és védelmi rendszereket, valamint az emberi szervezet életműködését támogató és figyelő rendszereket;

(f) a Végfelhasználói felelőssége annak biztosítása, hogy a termékek által nyújtott biztonság és titkosítás szintje megfeleljen az Ön követelményeinek;

(g) Ön felel a Termékek (vagy bármelyik Termék) használatáért, korlátozás nélkül ideértve annak biztosítását, hogy az ilyen használat összhangban legyen a Szlovák Köztársaság vagy más olyan ország, régió vagy állam vonatkozó jogszabályaival vagy rendelkezéseivel, ahol a Termékeket használják. A Termékek használata előtt győződjön meg arról, hogy az nem sérti egyetlen kormány (a Szlovák Köztársaságban vagy máshol) embargóját sem;

(h) Az ESET Secure Data időről időre a Gyártó szervereihez kapcsolódhat a licencadatok, elérhető javítások, szervizcsomagok és egyéb frissítések keresése céljából, amelyekkel javítható, karbantartható, módosítható vagy továbbfejleszthető az ESET Secure Data működése. Előfordulhat, hogy a szoftver a működésével kapcsolatos általános rendszerinformációkat küld az Adatvédelmi szabályzatnak megfelelően.

(i) A Gyártó nem tehető felelőssé semmilyen veszteségért, kárért, költségért vagy követelését, amely jelszavak, beállítási adatok, titkosítási kulcsok, licencaktiválási kódok és a szoftver használata során létrehozott vagy tárolt egyéb adat elvesztése, ellopása, jogtalan használata, sérülése, károsodása vagy megsemmisítése következtében lép fel.

Az 1. függelék kizárólag az ESET Smart Security Premium végfelhasználóira alkalmazható.

2. SZ. FÜGGELÉK A PASSWORD MANAGER SZOFTVER VÉGFELHASZNÁLÓI LICENCSZERZŐDÉSÉHEZ

1. További Végfelhasználói jognyilatkozat. Ön tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat:

a) használhatja a Password Manager szoftvert olyan létfontosságú alkalmazás működtetéséhez, amely esetén az emberi élet vagy tulajdon forog kockán. Ön tudomásul veszi, hogy a Password Manager nem ilyen célokra készült, és hogy ilyen esetben a hiba halálhoz, személyi sérüléshez vagy a tulajdonban, illetve környezetben keletkezett súlyos károkhoz vezethet, amelyekért a Gyártó nem vállal felelősséget.

A PASSWORD MANAGER SZOFTVER KIVITELE, RENDELTETÉSE VAGY LICENCELÉSE NEM OLYAN VESZÉLYES KÖRNYEZETBEN VALÓ HASZNÁLATRA SZOLGÁL, AHOL VESZÉLY ESETÉN AUTOMATIKUSAN KIKAPCSOLÓ VEZÉRLŐK SZÜKSÉGESEK, BELEÉRTVE KORLÁTOZÁS NÉLKÜL A NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK, REPÜLŐGÉP-IRÁNYÍTÁS VAGY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZEREK, LÉGIFORGALMI IRÁNYÍTÁS, VALAMINT AZ EMBERI SZERVEZET ÉLETMŰKÖDÉSÉT TÁMOGATÓ RENDSZEREK VAGY FEGYVERRENDSZEREK TERVEZÉSÉT, ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT, KARBANTARTÁSÁT VAGY MŰKÖDTETÉSÉT. A GYÁRTÓ KIFEJEZETTEN ELHÁRÍTJA AZ ILYEN CÉLOKRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ MINDEN KIFEJEZETT VAGY FELTÉTELEZETT GARANCIÁT.

b) használhatja a Password Manager szoftvert olyan módon, amely sérti a jelen szerződést, illetve a Szlovák Köztársaság vagy saját joghatóságának törvényeit. Ön kifejezetten nem használhatja a Password Manager szoftvert illegális tevékenység végzéséhez vagy támogatásához, beleértve a kártékony, illetve bármilyen illegális tevékenységhez használható tartalom vagy bármely harmadik fél törvényét vagy jogait (beleértve a szellemi tulajdonjogokat) valamilyen módon megsértő tartalom feltöltését, korlátozás nélkül ideértve a Tárhelyen lévő fiókokhoz, illetve bármely fiókhoz és a Password Manager szoftver vagy a Tárhely más felhasználói adataihoz való hozzáférési kísérleteket (a jelen 2. számú függelékben a "Tárhely" a Gyártó vagy a Gyártótól eltérő harmadik fél és a felhasználó által kezelt adattárhelyre utal, a szinkronizálás és a felhasználói adatok biztonsági mentésének engedélyezése céljából). Ha megszegi ezen kikötések bármelyikét, a Gyártónak jogában áll azonnal felmondani a jelen szerződést és Önre hárítani mindenféle szükséges jogorvoslat költségeit, valamint a szükséges lépéseket megtéve a visszatérítés lehetősége nélkül megakadályozni, hogy tovább használhassa a Password Manager szoftvert.

2. KORLÁTOZOTT FELELŐSSÉGVÁLLALÁS. A PASSWORD MANAGER SZOFTVERT ANNAK "ADOTT ÁLLAPOTÁBAN" BIZTOSÍTJUK. MINDENFÉLE KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL KAPJA. A SZOFTVERT SAJÁT KOCKÁZATÁRA HASZNÁLJA. A GYÁRTÓ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET AZ ADATVESZTÉSÉT, KÁROKÉRT, A SZOLGÁLTATÁS RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁNAK KORLÁTOZÁSÁÉRT, BELEÉRTVE A PASSWORD MANAGER SZOFTVER ÁLTAL ADATSZINKRONIZÁLÁS ÉS BIZTONSÁGI MENTÉS CÉLJÁBÓL KÜLSŐ TÁRHELYRE KÜLDÖTT BÁRMILYEN ADATOT. AZ ADATOKNAK A PASSWORD MANAGER SZOFTVERREL TÖRTÉNŐ TITKOSÍTÁSA NEM JELENTI A GYÁRTÓNAK AZ ADATOK BIZTONSÁGÁVAL KAPCSOLATOS FELELŐSSÉGÉT. ÖN KIFFEJEZETTEN HOZZÁJÁRUL, HOGY A PASSWORD MANAGER SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL BEOLVASOTT, HASZNÁLT, TITKOSÍTOTT, TÁROLT, SZINKRONIZÁLT VAGY ELKÜLDÖTT ADATOK HARMADIK FELEK SZERVEREIN TÁROLHATÓK LEGYENEK (KIZÁRÓLAG A PASSWORD MANAGER SZOFTVER OLYAN HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK, AHOL A SZINKRONIZÁLÁSI ÉS BIZTONSÁGI MENTÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ENGEDÉLYEZVE VANNAK). HA A GYÁRTÓ SAJÁT BELÁTÁSA SZERINT ÚGY DÖNT, HOGY HARMADIK FÉL TÁRHELYÉT, WEBHELYÉT, WEBES PORTÁLJÁT, SZERVERÉT VAGY SZOLGÁLTATÁSÁT HASZNÁLJA, A GYÁRTÓ NEM FELELŐS AZ ADOTT HARMADIK FÉL SZOLGÁLTATÁSÁNAK MINŐSÉGÉÉRT, BIZTONSÁGÁÉRT VAGY RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁÉRT, ÉS A GYÁRTÓ SEMMILYEN MÉRTÉKBEN SEM TEHETŐ FELELŐSSÉ A HARMADIK FÉL SZERZŐDÉSES VAGY JOGI KÖTELEZETTSÉGEINEK MEGSZEGÉSÉÉRT, SEM A SZOFTVER HASZNÁLATA SORÁN BEKÖVETKEZŐ KÁROKÉRT, VESZTESÉGÉRT, PÉNZÜGYI VAGY NEM PÉNZÜGYI KÁROKÉRT VAGY BÁRMILYEN MÁS VESZTESÉGÉRT. A GYÁRTÓ NEM FELELŐS A PASSWORD MANAGER HASZNÁLATÁVAL BEOLVASOTT, FELHASZNÁLT, TITKOSÍTOTT, TÁROLT, SZINKRONIZÁLT VAGY ELKÜLDÖTT, ILLETVE A TÁRHELYEN LÉVŐ ADATOK TARTALMÁÉRT. ÖN TUDOMÁSUL VESZI, HOGY A GYÁRTÓNAK NINCS HOZZÁFÉRÉSE A TÁROLT ADATOK TARTALMÁHOZ, ÉS NEM TUDJA AZT FIGYELNI, ILLETVE A JOGI SZEMPONTBÓL KÁRTÉKONY TARTALMAT ELTÁVOLÍTANI.

A Gyártó fenntartja magának az összes jogot a Password MANAGER szoftverrel kapcsolatos fejlesztések, frissítések és javítások ("Fejlesztések") elvégzésére még abban az esetben is, ha az ilyen fejlesztések bármilyen formában az Ön visszajelzései, ötletei vagy javaslatai alapján valósultak meg. Ön semmilyen térítésre, ideértve a jogdíjakat is, sem jogosult az ilyen Fejlesztésekkel kapcsolatban.