Eszközcsoportok


warning

A számítógépéhez csatlakoztatott eszközök biztonsági kockázatot jelenthetnek.

Az Eszközcsoportok ablak két részből áll. Az ablak jobb oldali részén az adott csoporthoz tartozó eszközök listája látható, a bal oldalon pedig létrehozott csoportok találhatók. Jelölje ki azt az eszközlistával rendelkező csoportot, amelyet a jobb oldali ablaktáblában meg szeretne jeleníteni.

Az Eszközcsoportok ablak megnyitásakor és egy csoport kijelölésekor felvehet a listára, illetve eltávolíthat róla eszközöket. Másik lehetőségként egy fájlból történő importálással is hozzáadhat eszközöket a csoporthoz. Ezenkívül kattinthat a Felismerés gombra is, és ezt követően a számítógépéhez csatlakoztatott összes eszköz listája látható lesz az Észlelt eszközök ablakban. Jelöljön ki egy eszközt a listában, és az OK gombra kattintva adja a csoporthoz.

Vezérlőelemek

Hozzáadás – A nevét megadva hozzáadhat egy csoportot, illetve egy eszközt a meglévő csoporthoz attól függően, hogy az ablak mely részén kattintott a gombra (részleteket, többek között a gyártó nevét, típust és sorozatszámot is megadhat).

Szerkesztés – Módosíthatja a kijelölt csoport nevét vagy az eszköz paramétereit (a gyártót, a típust, a sorozatszámot).

Törlés – A kijelölt csoport vagy eszköz törlése, attól függően, hogy az ablak mely részén kattintott a gombra.

Importálás – Eszközlista importálása szövegfájlból. Az eszközök szövegfájlból történő importálásához helyes formázás szükséges:

Mindegyik eszköz új sorban kezdődik.

A gyártónak, a modellnek és a sorozatszámnak minden eszköznél szerepelnie kell, és vesszővel kell elválasztani őket.


example

Íme egy példa a szövegfájl tartalmára:

Kingston,DT 101 G2,001CCE0DGRFC0371

04081-0009432,USB2.0 HD WebCam,20090101

Exportálás – Eszközlisa exportálása fájlba.

A Felismerés gombbal áttekintést kaphat az éppen csatlakoztatott eszközökről, az alábbi adatok formájában: eszköztípus, eszközgyártó, típus és sorozatszám (ha van).

Amikor elkészült a testreszabással, kattintson az OK gombra. A Mégse gombra kattintva a módosítások mentése nélkül bezárhatja az Eszközcsoportok ablakot.


note

Létrehozhat különböző eszközcsoportokat, amelyekre különböző szabályok vonatkoznak. Egyetlen csoportot is létrehozhat, amelyre az Olvasás/írás vagy a Csak olvasás műveletszabály vonatkozik. Ez biztosítja, hogy az Eszközfelügyelet letiltsa az ismeretlen eszközöket, amikor a számítógépéhez csatlakoznak.

Vegye figyelembe, hogy nem minden művelet (engedély) érhető el az összes eszköztípushoz. Ha ez egy tároló típusú eszköz, mind a négy művelet elérhető. Nem tárolásra szolgáló eszközök esetén csak három művelet választható (a Csak olvasás például nem érhető el a Bluetooth-eszközök esetén, így azok csak engedélyezhetők, letilthatók vagy figyelmeztethetők).